2022. november 24., csütörtök

 Csatószegi Viktor


Kedves barátaim!

Az utolsó írásom óta eltelt hosszú idő után jelentem; élek, csak a számítógépem alaplapja ment tönkre, amelyet nem lehet megjavítani. Rövidesen lesz egy másik, és az Úr segítségével ismét mindent megteszek majd időtök rablása érdekében...



2022. november 5., szombat

ILYEN EGYSZERŰ...

 Csatószegi Viktor

 

                                    ILYEN  EGYSZERŰ... 


Minden korszakban felmerül a kérdés; valójában, ki  is az ember?  Miként lehet ezt  jól definiálni? Így, e  kérdés nyomán  született meg  az  antropológia tudománya,  amelynek több alfaja van, íme, néhányat említek ezekből:  FILOZÓFIAI,  PSZICHOLÓGIAI,  SZOCIOLÓGIAI,  ÉS  TEOLÓGIAI  antropológia. ( görögül anthroposz=ember, logosz = ige,  szó,  beszéd, tehát  "az  emberről szóló beszéd".)  Úgy  a  filozófiai, mint a teológiai megközelítés megegyezik abban, hogy  minden  egyes ember individuum,  fizikai, és  szellemi létező, (ens compositum,) s kiteljesedésre hivatottságának megvannak  a lehetőségi feltételei. Már szinte közhely  /szerintem,/  hogy  az   "én,"  a  "te" -ben tud csak kiteljesedni. Vaskos kötetek állnak  rendelkezésére  az e témakört kutatni akaróknak, s ezek hihetetlen bonyolultsággal, ügyelve a magas tudományos nyelvezet méltóságára, ízekre szedik szegény anthroposzt, aki ettől még teljes nyugalommal megy be a CBA-ba megvenni a mindennapit, tolakszik fel a buszra, és váltja meg a mozijegyét...  ( Amikor ebből kollokválnom kellett a néhai Nyíri Tamás  prof.  úrnál, mindig  igyekeztem a  saját szavaimmal elmondani a lényeget, a néhány terminus technikust  kivéve, s  ő  ezt díjazta, elfogadta.)  Most is így  készülök ide írni.

Igen; azért lehetek  "én",  mert az örök  "Te"  nevemen szólított, egyedivé tett,  senki mással nem vagyok azonos. Egyedül Ő ismer, s ezt üzeni:  "Mielőtt anyád méhében megfogantál, ismertelek, s mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek.."  Ez nem csak Jeremiásnak szól!!!  Ebben a megszólításban,  később pedig a meghívásban, s az arra adott válaszban pecsételődik el az ember , mégpedig  az örökké tartó isteni közösségre szóló  meghívásra. "Tenyerembe metszettelek"  (Ez a jó fordítás, nem  pedig  a  "tenyeremre rajzoltalak!"  Egy  rajzot könnyen letörölhetnek, de  ami oda  van metszve, azt  SOHA!!! ) Bűnök, nyomorúságok, szenvedések, nélkülözések, csalódások  jöhetnek, de Aki  öröktől ismer, Aki  a  tenyerébe  /szívébe/  metsz,  soha  nem hagy  elveszni, mindig  visszahív, és ott  vár a  kanyarban.  Annyira szeret, hogy  értünk mindent vállalt,  az incarnatiót, és a Golgotát  is.  Ezért  egyedi érték, megismételhetetlen csoda minden egyes  ember. Küldetése, hivatása van. Nehéz próbatételei, elégtelenségei, s ezek nyomán tisztulásai, az ingyen kegyelem segítségével. Célba jutásra hivatott, s ezért nem képes betölteni őt sem pénz, sem hatalom, sem  egy másik teremtmény.  A zarándoklás  nehéz sivatagi  útján,  nem hagyja Isten egyedül a választottait Van  GPS:  Ige,=Biblia, táplálék,= Eucharisztia,  kapcsolat,=ima, szemlélődés/elmélkedés.  Így konstituálódik az anthroposz.

A  hívás  ma  még szól,  MA  MÉG(!)  adhatunk  erre  a  csodára  választ.  -  A  teológiai  antropológia receptjének alapján.


                        ILYEN EGYSZERŰ...


2022. október 27., csütörtök

"CSAK" EGY VILÁG...

Csatószegi Viktor


                                         "CSAK"  EGY  VILÁG...



Ma  az  a  különös kérdés ötlött fel bennem, hogy mi a különbség a hívő, és a nem hívő ember között? Hiszen empirikusan, morfológiailag abszolút semmi!  De a kérdésben egyre jobban elmélyülve, rádöbbentem a kőkemény valóságra; EGY  VILÁG  VÁLASZTJA   EL  őket egymástól! No, ezalatt  én nem az öt kontinenst, hanem a lélek, a legbensőbb szféra világát értem. Azt a realitást, amely az öt érzékszervünk egyikével sem ragadható meg.  Pál írja a 2 Kor. 6, 15-ben: " Mi köze a hívőnek a hitetlenhez?"  Vagyis; az esszenciájuk, a lényegük különbözik. Más az ó-ember, s más az új- ember...  Mást jelent a két világ embere számára MINDEN, ami őket körülveszi, s  ami/akik felkínálják magukat nekik. Más az értékrendjük, s bizony; olykor még egyazon szó, fogalom  is mást  takar a számukra.  Ez a világ is másképp "fordítódik le"  a hívő, és a nem hívő ember felé. Végül is, akkor  mi választ el bennünket???


AZ  A  MÁSFÉL  MÉTER  TÁVOLSÁG,   AMI  A   BAL,  ÉS  A  JOBB  LATOR  SZÍVE  KÖZÖTT  FESZÜL,  OTT,  A  GOLGOTÁN.   A  KERESZT.   JÉZUS  KRISZTUS  A  PUNCTUM  SALIENS.  A  KETTEJÜK  KÖZÖTT  MÉRTANI  PONTOSSÁGGAL  MEGHÚZOTT  VÁLASZTÓVONAL.
  
                      
(Igen,  CSAK  az  egyikük  felé hangzott el a kijelentés: "Bizony, mondom néked, még  ma  velem leszel  a paradicsomban." 
Nos, hát  ez a  kijelentés  az  a világ, amely elválaszt  minket. Erre döbbentem rá,  ezen  a csodálatos  éjszakán...)


                                                           KIEGÉSZÍTÉS.                        



Olykor megtörténik velem, hogy egy-egy írásomból kimaradnak fontos gondolatok, amelyek pedig szükségesek a teljes kép, a tárgyilagos valóság bemutatásához. Ez  történt fentebb is,  ezt szeretném most pótolni.
Őszinte  tisztelettel  vagyok  a  nem hívő embertársaim iránt  is, akik között megszámlálhatatlanul sok, igen értékes, jó szándékú, és humánus  személyt ismerek. Tudósok, tanárok, orvosok, becsületes munkás  emberek,  jó  családanyák/apák, akik  különböző humanitárius szervezetek aktív  tagjai, és  kiváló pedagógusok, stb. Sok pozitív társadalmi szerveződés elindítói, és ott vannak, ahol segítségre van szükség. Mindezeken felül, őszintén keresik az  élet  igazi értékeit, annak CÉLJÁT, tehát egyáltalán nem "perc emberkék"!  Ők is ott  vannak a Zeneakadémia termében egy-egy koncerten, a színházak katartikus élményt nyújtó estéin, és szomjas lélekkel szívják magukba a természet szépségeit a hegyi túrákon. Hazánk gazdasági, kulturális életének nélkülözhetetlen tényezői. Tehát: amikor én arról írtam, hogy egy világ választja el egymástól a hívő, és a nem hívő embereket, akkor  e megállapításomban  semmiféle pejoratív elem nem szerepelt! Ők akkor is hordozzák magukon/magukban azokat az  értékeket, amelyek a Teremtő adományai, még akkor is, ha ezek forrását nem  ismerik. Ők is úgy élnek, járnak közöttünk, mint  "Imago Dei"...

Csak,  hát  az  a  kb.  másfél  méter,  ott,  a  jobb, és  a  bal  lator  szíve  között...







2022. október 25., kedd

HA NEM LESZTEK OLYANOK MINT A GYERMEKEK...

 Csatószegi Viktor

 

           "HA  NEM   LESZTEK  OLYANOK  MINT  A  GYERMEKEK..."




E héten elkezdtem felfrissíteni filozófiai ismereteimet a   "repetitio est mater studiorum " elvét követve, mert ugyebár más az, amikor az ember vizsgára készül, s más, amikor nyugodtan, elmélyülve, igazán magába tudja integrálni az anyagot. Eljutottam egy izgalmas, engem régóta foglalkoztató korhoz; a XIII. sz. ba, mégpedig a párisi Bölcsészeti Karon kirobbant hatalmas vitákhoz. Ezek centrumában  Brabanti Siger és Boethius Dacus  ( ő nem azonos  a VI. sz ban élt Boethius Severinusszal,)  álltak az egyik oldalon,  s velük szemben a középkor szellemi óriása, a Summa Theologiae szerzője; Aquinoi Szt. Tamás, vmint Páris érseke. A heves vita az Averroizmus és a tomizmus eltérő álláspontja miatt tört ki, a hit, és értelem, a "duplex veritas" , és még több, itt felsorolhatatlan tézisek körül. A lényeg; emberi értelemmel akarták megfejteni mindazt, ami ezen jó magasan felül áll... Dehát u.ez történt már az első századokban, pl. az ariánus, és a gnosztikus eretnekségek idején is. No, és mi változott  Descartes, Kant,  Hegel téziseinek publikálása körül? Semmi!  A filozófiatörténet  tkp. nem más, leegyszerűsítve, mint az élesre csiszolt elmék magasrendű, sokszor elvont síkon történő igyekezete az ÖRÖK TITKOK megfejtésére. Egymás téziseit támadó, azokat sokszor megdöntő emberi vélekedések sorozata, a  homo sapiens kezdetétől, napjainkig. Nincs megállás, nincs megnyugtató beteljesedés, célba érés. Az ember keresi a létezés értelmét, célját, felülemelkedve a részeken, az egyes szaktudományokon, EGYETEMES látásra törekedve. Nemrég olvastam ki Puskás Attila vaskos, tudományos igényességgel megírt könyvét, "A teremtés teológiája" címűt.
Végtelen sora mindannak, hogy kik, mit gondoltak, tanítottak a teremtett világ keletkezéséről, mi a kreacionizmus, az evolucionizmus kféle megközelítései, s hogy alakult a Tanítóhivatal megfogalmazása a századok folyamán. Stb,stb. Ha egy mondatban akarnám megfogalmazni, definiálni e művet, az így szólna: " A Genezis könyve első mondatának parafrázisa."  Értékes, széleskörű tudásról tanúskodó könyv!
Brabanti Sigertől, Puskás Attila prof. úrig  jutottam el... Igen, kell, szükséges mindaz, amelyekről fentebb beszámoltam,  (s amelyekről képtelenség lenne e helyen írnom, mert sok könyvtárnyi anyag,) hiszen filozófia     - a bölcsesség kedvelése/keresése-     nélkül nincs tartalmas, céltudatos emberi  élet, s a  teológia  rendszerezett  TUDOMÁNY,  integráns, elismert része a nemzetközi tudományos életnek.


DE  NEKEM     - SIT  VENIA  VERBO  -     MINDEZ  KEVÉS.  AMI  BETÖLT,  S  AMI  BOLDOGGÁ  TESZ;   "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött  Fiát adta oda, hogy aki  HISZ  BENNE,  az  el ne vesszen, hanem  örökké  éljen."  (Jn. 3, 16.)  Személyesen, értem is történt ez az odaadás.
Milyen mérhetetlen szeretet!  A fán, ahol meghalt az Élet, ott halt meg a halál.

Tisztelem a filozófiát, továbbra is kutatom, tanulom, de  elkérem a gyermekség lelkületét, s ezzel szeretném  gyenge  kezemet  az  Úr erős kezébe rejteni.

(A  fentiekhez még annyit,    - vállalva azt, ami  a világ szerint bolondság, -    hogy  egyetlen kegyelmi pillanat alatt, a  Szentlélek általi közlésben ezerszer több bölcsesség kapható, mint ami az összes, emberi bölcselkedésben foglaltatik!) 

2022. október 18., kedd

VIRÁGOS RÉT...

Csatószegi Viktor



                                            VIRÁGOS   RÉT…

                     (Avagy;  bibe,  porzó,  és  klorofilizáció …)

 

Meghallgattam egy közismert zenetudós előadását. Magasröptű, szakavatott elemzések, profi, analitikus képesség. Röpködtek a zenei szak-szavak;  anakruzis, utóka, solfeggio, szeptim akkordok, stb, stb. Elismerően bólogattam,  - nagyon tud. A végén mégis megkérdeztem magamtól; vajon miért van mindezek ellenére hiányérzetem? Hiszen remekül felvázolt egy nagyon fontos zenetörténeti korszakot, beszélt annak kiemelkedő zeneszerzőiről, a kölcsönhatásokról, a jellemző stílusjegyekről. Felfrissítette régebbi ismereteimet, sőt; elmélyítette azokat. Aztán kimentem gyorsan a konyhába, egy pohár friss vízért.  Aha, EZ hiányzott!!! Már nagyon régen megfigyeltem, hogy akiknek kenyere a muzsika, akik  "hivatásosak", bizony, annak a veszélynek vannak kitéve, hogy számukra munkává silányul az a csoda, amit zenének hívunk.  ( A papok is ennek vannak kitéve, ha naponta nem töltekeznek az Igével, a Szentség Kenyerével, s nem imádkoznak szívből.  Persze, a sok fárasztó próba,  esetleg tanítás a zenei intézményekben, valóban embert próbáló feladat.  Igen, még a legmagasabb rendű hivatások is képesek elszürkülni  a napi forgatagban, ha nincs stabil lelki/szellemi alap.  Mindig szeretettel emlékezem vissza Pernye Andrásra, akinek európai szintű, hatalmas tudása volt, szinte minden a kisujjában volt, ami a zenével kapcsolatos. Zenekritikusként is kitűnt a tanítás mellett, és tán éppen ezért láttam őt mindig, amikor a Zeneakadémiára mentem. (Izgatott kíváncsisággal lestem a kritikáját, vajon megegyezik-e látásunk, véleményünk, arról az estéről?  Legtöbbször: IGEN...) No, őnála  soha nem   éreztem a  kiszikkadást, kifáradást!  Ilyen  ember  volt  még számomra  Simon Albert, a felejthetetlen,  Egyetemi Színpadon  tartott estjeivel.

 Azt  köszönöm meg a Gondviselésnek, hogy noha én  keveset tudok a zeneelméletből,     (pedig elég gyakran forgatom a Brockhaus -  Riemann  féle Zenei Lexikont, meg  az Avasi, Rezessy, Frank 3 kötetes Zeneelméletét,)   laikusként megmaradt bennem az a tűz, lelkesedés, ami betölt a muzsika hallgatása közben. Mit hallgatás!!! : ÁTÉLÉS,  megszűnése  a kint  lévőknek,  hiszen ez maga  a spiritualitás !!!!!!!

Ha a botanikus kimegy kora reggel a Zemplén béli Makkoshotyka feletti rétekre, vajon bibéket, porzókat, szárakat lát-e, és a zöld szín szépsége helyett, a klorofilizációt észleli?   

  Köszönöm Uram, hogy ott,  a  zenei otthonomban annyiszor érezhettem át Pál apostol mondatát:  "....hogy testben voltam-e, vagy testen kívül, nem tudom."  Köszönöm, hogy annyiszor érzékenyülhettem el, és borulhattam le  teremtésed csodálatos szépségei előtt a réteken, hegytetőkön, és tenger partokon!

  IGEN,  MERT  ÚGY  A  MUZSIKÁN,  MINT  A  TEREMTETT  VILÁGON,  TE  RAGYOGSZ  ÁT! 

2022. október 14., péntek

A HAL PEDIG OTT VAN!

Csatószegi Viktor


 

                                                     A  HAL  PEDIG  OTT  VAN!  

          

Nagyon megéhezhetett Péter, és a többi tanítvány, ha vállalták az egész éjszakán át tartó halászatot a Generázeti tavon. Rutinos halászok voltak, hiszen ez volt a foglalkozásuk, ismerték ennek minden fortélyát. Azon az éjjelen egyetlen darabot sem fogtak, pedig már hajnalodott. Szinte látom fáradt, csalódott arcukat, s átélem a reménytelenség szituációját. Szerintem valami olyasféle is kicsúszhatott Péter száján, hogy talán nincs is már hal a tóban, mind kipusztultak... Mi lesz így velünk?  Hol van a gondviselés? Ilyen érzésekkel indultak ki a part felé, összeszedve maradék erejüket. Amikor  már közel értek,  láttak a part szélén egy embert, amint figyeli őket. Gondolták, valamelyik rokon, aki kérni szeretne a fogásból, mert neki sincs ennivalója otthon. "Nnnnna,  ez aztán hiába jött, mert vele együtt mi sem fogunk ma ebédelni."  Kikötöttek. Ekkor odalépett ez az  ember, aki  ismeretlen volt számukra. "Fiaim, nincs valami ennivalótok? "   "Nincs"  -intézték el röviden a bosszantó kérdést. Honnan is tudhatták volna, hogy ez az Ismeretlen a tér/időn túlról jelent meg ott,  hogy Ő az igazi, az EGYETLEN HALÁSZ,  aki a közelmúltban consummálta az üdvtörténet legnagyobb halászatát, azon a péntek délutánon, pontosan 3 órakor?


Ezt követően mondott nekik olyan elképesztő, olyan szakszerűtlen utasítást, hogy vessék ki a hálót, a bárka jobb oldalán... Igen, ott, a parton!  Az egész éjszakát a mély víz felett töltötték, hisz ott élnek, ott vannak biztonságban a halak,  s ez az idegen a sekély vízben akar velük kísérletezni... De: nagyon éhesek voltak, s az éhes ember megragadja az utolsó, a nonszensz lehetőséget is.  Kivetették tehát a hálót, oda, a bárka jobb oldalánál, a térdig érő vízbe... Azt írja János, aki egyike volt a pórul járt halászoknak, hogy annyi halat vonszoltak ki, amennyitől alig bírták húzni a hálót.

...és ekkor     - ismét!-    János volt az,  aki felismerte az idegent, s így kiáltott fel;   "Az Úr az!!!!"     

Barátom, aki éppen most olvasod e sorokat, gondold át;  Az Úr tudta, hogy éhesek, és a saját, az emberi erő elégtelen volt a megoldáshoz. Az Úr az, aki biztosan tudja, hogy MÉGIS volt azon a hajnalon hal a vízben, és azt is, hogy éppen hol.  (Hiszen Ő rendelte oda, arra a szokatlan helyre azokat.)  Az Úr az, aki a hal mellé, még a kenyérről is gondoskodott.

Jézus fogta a kenyeret,   (előképe volt ez a panis angelicusnak.... ) s adott nekik. Ettek, és jóllaktak, hiszen 153 nagy db. hal volt előttük, ebből jutott bőven a rokonoknak, szomszédoknak, még maradék is volt. (Amint azon a hegyen, a kevés árpakenyér, és kevés hal szétosztásakor, az 5000 embernek.)

Engem megrendített ez a textus... Már tudom; hogy vannak átvergődött éjszakák,  hal nélkülinek látszó vizek,  szétrongyolódott,  /hajdan örökké tartósnak mutatkozó/  hálók, és vízroncsolta bárkák....  De azt is bizonyossággal tudom/tapasztaltam, hogy  rádöbbenve  a magam erőtlenségére, tehetetlenségére, ha HITTEL  az Úrra tekintek, akkor megtelik a hálóm, hol 153,  hol 20, hol  akár   30 ezer hallal is!  ....és még kenyeret is ad  hozzá....  Próbára tesz, de Ő előbb látja a nyomorúságot, mint mielőtt felsikoltanánk hozzá. S mert annyira szeret, hogy értem/értünk belehalt ebbe a szeretetbe, nem hagy elveszni.  (Zs. 50,15.).  Sem a földi létünkkel járó megpróbáltatásainkban, sem pedig a bűneinkben. Szentlelkével bűnbánatra indít, s van feloldozás...   Igen, minden undokságunkat felvitte a keresztre, s ha ezt hittel elfogadjuk, Jézust beengedjük az életünkbe, akkor örök életünk VAN!!! 

Tudd; "ÉN  VAGYOK  AZ  ÉLET  KENYERE."   S ahogy a lisztből készült kenyérre naponta szükségünk van,  MÉG NAGYOBB szükségünk van az Igére, és az örök élet Kenyerére: a szent Eucharistiára.
Mert együtt létezik számunkra e kettő. Ezek nélkül éhen halunk...

Jézus a mi vizeink partján is ott áll, ránk tekint, látja, tudja éhségünket, és  meghív asztalához. Itteni, és az  örök  lakomára.  Ő  tudja;

                        A  HAL  PEDIG  OTT  VAN!!!






2022. október 9., vasárnap

TOTÁLIS BOMLÁS.

 Csatószegi Viktor

 

                                           TOTÁLIS  BOMLÁS.

 

Néztem a 22 órai híradót. Megpróbáltam kibírni, aztán a távirányítóval lekapcsoltam, és   - ott maradtam a  fotelban... Nem mértem ekkor az időt. Több ószövetségi Zsoltár részletei hullámzottak át rajtam, s egy mondat  a mi Urunktól; „ Nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad. Éhínség, és ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt  is, ott  is.”

Aztán leültem az íróasztalomhoz, hogy kikeressem Máté 24- ből a pontos szöveget. Nem másolok, ide írom, hol találod meg:  Mt. 24, 7-12. De ha elolvastad, és valóban aktuálisnak találod, ne csukd be a Bibliát, hanem olvass hozzá két mondatot, egyet közvetlenül előtte,  /6./  egyet pedig közvetlenül utána. /13./

A szintézis megalkotásához kérd el a csakis fentről kapható bölcsességet.

Ha körülnézel, minden reménytelen;  százezrek menetelnek új otthont keresve, s nem találva, ezrek pusztulnak a tengerbe,  több ország már romokban hever, robbantások, gyilkosságok napirenden, egy híradó teljes adásidejét kitölti      - pardon; csak 95 %-át, a maradék 5%-ot a hazai bűncselekmények és balesetek „élménye” nyújtja…-      az Istentől totálisan elszakadt világ kórképe. Az országok vezető politikusai ontják az egymásnak, majd a saját maguknak is ellentmondó, zavaros, sekélyes nyilatkozatait. De mintha minden rendben lenne, s az volna a legnagyobb gond, hogy elszakadt a cipőfűzőnk, ui, ezrek halála, városok pusztulása,  népvándorlás, stbbi. közben, a MÉG épségben maradt országokban egymást gyűlölve, rágalmazva, folyik a verbális gyilkolás. A betörések, utcai rablások, az undorító, halálos bűnt megtestesítő szexuális perverziók,  sikkasztások, és a pénzvilág rémuralma közepette mi áll jelenleg (is) az ordibálások centrumában?  Mi  „A” legnagyobb probléma?  A szobrok, és az utcanevek kedves barátaim…  Meg az, hogy kinek miből, mire telik…  Valóban  szerencsétlen, veszendő, s végtelenül ÜRES a világ. Egyre jobban megértem, átérzem a patmoszi látnokot, aki a „világ” alatt a bűn létterét, a vanitatum vanitast értette. Nem véletlenül; ő hajthatta Jézus szíve fölé a fejét ott, a legszentebb percekben, s ő állhatott a tizenkettő közül egyedül a kereszt alatt…  -  „Látta, és hitt.”  Látta ezt a világot akkor, és látta a Jelenések Könyvében, túl az idő korlátain…

S ezért  tudta megfogalmazni a sugalmazást ekképpen:  ISTEN A SZERETET.

Így igaz!  Ezt vallom ma is, a ma esti híradó felborzoló, sokkoló adása után is. Mert ami látható, ( s látható lesz,)  annak mind-mind egyetlen szó a gyökere: BŰN.

A szeretet=Isten pedig ezt engesztelte ki Jézus Krisztusban ott, a Golgotán.  Milyen is ez a világ?  Jó kórképet festett erről       - tehát  nem látta rosszul János apostol! -   Remek diagnózis!!!

Hová meneküljünk?  Tán Patmosz szigetére, vagy egy Csendes Óceánon úszó hajóra???

 

VAN  MÉGIS  MEGOLDÁS!  ODA MENEKÜLNI  JÉZUSHOZ,  AKI  MÁR  VÁR TÉGED  IS  A  KANYARBAN,  ÉS FELKÍNÁLJA  MEGVÁLTÓ, KIMENEKÍTŐ IRGALMÁT  AZ  ŐT  KERESŐKNEK.  VÉDŐ, ÓVÓ  SZERETETÉVEL  ÖLELI  KÖRÜL  A VÁLASZTOTTAIT  EBBEN  A  FENT  LEÍRT FÖLDI  POKOLBAN  IS.

 

BIZONY,  KIÁRADT  A  BŰN.  DE  TÚLÁRAD A  KEGYELEM.   Ámen.


2022. október 2., vasárnap

KIEGÉSZÍTÉS.

Csatószegi Viktor

 

 

                                                             KIEGÉSZÍTÉS.

                      ( AVAGY; ÜZENET A VIRTUÁLIS HAGYMA 2. RÉTEGÉN ÉLŐKNEK.)

 

A minap  (alább,)  beszámoltam a Máté Ev. egyes verseinek ideiglenes átrendezéséről. Ma pedig hirtelen „bevillant,”  hogy egy nagyon lényeges bibliai üzenetet nem bontottam ki. Ezt pótolom most, sürgősen.

Az örök cél eléréséről van itt szó!  - Azt mondja Jézus:  „A szűk kapun menjetek be.”   Máshol:  „ÉN VAGYOK  a  kapu.    Aki  RAJTAM  keresztül megy be, üdvözül.”    -  Tudsz te valóban olvasni???  Mert ha igen, akkor most több mindent át KELL  rendezned, azokon a verseken kívül is…

Jézus, aki maga a Logosz, az Atya kimondott Szava, nem azt mondja, hogy „én vagyok az egyik kapu a többi között,  vannak más kapuk is,  választhatsz; rajtunk  keresztül fogsz üdvözülni.”   Neeeeeem!!!! Itt egyértelműen az  „ÉN VAGYOK”  isteni  sorozat-kijelentéseinek egyikéről van szó!  Egyes szám, első személyben.  Hogy még jobban a szívedbe véssem, nyugtalanítalak ezzel az Igével:  „NINCS ÜDVÖSSÉG  SENKI  MÁSBAN.  MERT  NEM  ADATOTT  MÁS  NÉV  AZ  ÉG  ALATT  AZ  EMBEREKNEK,  AMELYBEN  ÜDVÖZÜLHETNÉNK.”   ( Apostolok cselekedetei,  4. fej. 12. vers.)

 

Így  hát, ne szaladgálj  te sehová a vallási piacterekre, tudom; nem akarsz a széles úton járva elveszni, őszintén keresed az igazságot. DE: az Igazság is CSAK Ő...   – Nem sorolom fel a tévutakat, amely azon a  2. rétegen  veszélyeztet, s  noha nem tudatosan rosszat akarva, hanem csupán a világosságot nélkülözve tárnak eléd.

 

„Aki  énhozzám jön,  semmiképpen ki  nem vetem.”   Még ma hívd be  az  életedbe Jézust, tedd a szíved és az értelmed Királyává.  Őt, az egyetlen kaput.  Alkirályok nincsenek…

 

( S ezzel már át is költöztél a virtuális hagyma 3. rétegére…)

 

2022. szeptember 29., csütörtök

ÁTRENDEZÉS.

 Csatószegi Viktor 

 

 

                                                    ÁTRENDEZÉS.

 

A mai napon vettem a bátorságot, és egyszeri alkalomra,    kizárólag magánhasználatra,  felcseréltem néhány vers sorrendjét a Máté Ev. 7. fejezetében.   A 7. vers így szól: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.”    A 13-14. vers pedig így:   „A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu, és széles az út, amely a romlásba visz, - sokan bemennek rajta.  Szűk a kapu, és keskeny az út, amely az életre visz, - kevesen vannak, akik megtalálják.”

Az átrendezésem egyszerű;  előbbre vettem a 13.-14, verseket, és csak ezután jön a 7. 

Az első két vers=látlelet.  Tragikus.  Gazdag aratása van a sátánnak; a széles úton sokan, rengetegen járnak. Igen, mert kényelmes, azonnal  nyújtja  mindazt, amire vágynak a rálépők. Ennek az útnak kapuján nem kell zörgetni, a széles útnak szélesre tárt kapuja van… Rózsaszín girlandokkal van körülfonva, és a díszletei: mint egy operetté. Ide nem kell nehéz hátizsákot, és  bakancsot vinni, sík terület,  vízszintes. (Csak a legvégén, csak a kapun történő belépés után ejt lefelé, meredeken…)

Sok gondolkodót foglalkoztatott és izgat ma is; hányan üdvözülhetnek? S amint minden biblikus téma körül, itt is feltűnnek az önjelölt próféták, a „nagy magyarázók.” Ezek között láthatjuk az un. „univerzalizmus”  hirdetőit, akik szerint mindenki üdvözülni fog, mert Istennek végtelen nagy az irgalma.  No, persze. Az már igazán bagatell, marginális dolog, hogy Isten közénk testesült Jézus Krisztusban, aki  váltságdíjul adta életét a bűneinkért, és az örök élet feltételéül a benne való hitet, és követését szabta meg. Őnekik „kijár” a szűk kapun való bejutás… - Önmagát a János  10, 9. ben kapunak nevezte ekképpen: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül.”  SEHOGYAN MÁSKÉPP!!!  SE-HO-GYAN!   De ha még több Igét akarsz barátom, akkor itt van Lukács Ev. 13, 23-24. :  „ Valaki megkérdezte tőle: ’ „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?’ Ezt válaszolta neki: ’ Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni.”  (Nesze neked pán-iustificatio…) 

Nincs olyan nap, amikor ne hallanánk különféle statisztikai mutatókat a gazdasági életről. (Ilyenkor szoktam nekifogni a portörölgetésnek…) Mi mennyi, miből mennyi.  A műszaki, és a gazdasági életben ezek fontos arányok. Az a „valaki” ott, Lukácsnál, az egész isteni optikából pontosan annyit értett, mint a kotkodács, Kant kriticizmusához…  Ó, ha így kérdezett volna  /meg a hályogszemű ál-teológusok egy része,/ :  „Uram, mi szükséges ahhoz, hogy ÉN üdvözülhessek?” Igen; ÍGY.  Egyes szám, első személyben.  „Mi közöd vele?  TE kövess engem!” 

Barátom!  Most csak egy igehelyet írok ide, te keresd meg, húzódj félre egy csendes sarokba, s ott olvasd el. Ezt követően pedig maradj is ott pár percig…  János Ev.  3. fej. 18. vers.

Miért is rendeztem át az írásom elején megjelölt versek sorrendjét?  Azért, mert:

URAM,  JÉZUSOM,  ÉN  OLYAN  VAKSI,  ÉS GYENGE  VAGYOK,  HOGY  ALIG  LÁTOK  EL  ADDIG  A  SZŰK  KAPUIG,  NEMHOGY  KÉPES  LEGYEK ÁTLÉPNI  AZON.  A TE ERŐD  ÉS  KEGYELMED NÉLKÜL  EGY LÉPÉST SEM  TUDOK  TENNI  A  KESKENY ÚTON.   DE  HISZEK  BENNED,  ÉS SZERETLEK. TUDOM;  TE  VAGY  AZ  A KAPU,  TE  VAGY  AZ  ÖRÖK ÉLET.

Ez volt a 13-14. vers, és én ezt írtam át a 7. versnek.  Most, és csak ezután jöhet a 7. vers, amely ettől kezdve lesz a 13.

URAM, JÉZUSOM!  UGYE  LÁTSZ  MOST?   UGYE  HALLOD,  HOGY SÍRVA, KÖNYÖRÖGVE  ZÖRGETEM  AZT  AZ AJTÓT?  ZÖRGETEM???  DÖRÖMBÖLÖM!!!  ÜRES  A  TARISZNYÁM,  NINCS  SAJÁT  ERŐMBŐL, SAJÁT  JOGON  VÁSÁROLT  BELÉPŐ  KÁRTYÁM…  CSAK DÖRÖMBÖLNI, ÉS  SÍRNI TUDOK, HA  NEM NYÍLIK  KI  AZ  AJTÓ.  TÉGED KERESLEK,  S TÉGED AKARLAK MEGTALÁLNI.  LÁTLAK  A  TÁBORHEGYEN, ÉS  A  GOLGOTÁN…  PERSZE, HISZEN  OTT  MONDTAD  NEKEM,  HOGY „MÉG  MA VELEM  LESZEL A PARADICSOMBAN.”  NÁLAD EZ  A  „MA”  A  KRONOSZT  FELÜLÍRJA.

 

KÖSZÖNÖM,  HOGY  KINYÍLT  A  KAPU. IGEN;  A   MÁR   ITT,   BENNED, ÁLTALAD  MEGKEZDŐDÖTT  ÖRÖK  ÉLETBEN.  NEKED  AKAROK  ÉNEKELNI, TÉGED  AKARLAK  DICSŐÍTENI,  ÖRÖKKÖN  ÖRÖKKÉ.

Barátom!  Egyetlen alkalomra te is rendezd át a fenti verseket…


2022. szeptember 13., kedd

AHOGY ÉN LÁTOM.

 Csatószegi Viktor


                                         AHOGY  ÉN  LÁTOM...

                                              A  HITRŐL.    


Meghallgattam Bach Karácsonyi Oratóriumának kb. a felét, aztán újra a bevezető mondatokat, mert annak a hatása  elementáris volt. Ebben hallható egy mondat, amelyet az angyali kórus énekel:  "Stimmet voll Jauchzen und Fröhlichkeit an !"  (Egyesüljön a hangotok örömujjongásban!) Ezt követően kezdtem el körbe-körbe  járni a lakásban, és ki tudja milyen  asszociációs  sor végén fakadt fel bennem a hit  roppant egyszerű, villámfényű élményének a kérdése, majd ezt követően az indítás; írjam  ezt  ide le, legalább vázlataiban. Íme:

Csak a magyar nyelvben alakult olyan szerencsétlenül, hogy közös szógyöke van a  "hisz", és a "hiszékeny" szavaknak. Erre még ráépült négy évtizeden át a marxista-ateista ideológia tézise, miszerint a vallás csakis az alulképzett, elmaradt színvonalon élő emberek sajátja, és a tudományok erőteljes oktatásával magától fog elhalni.  Lenin szerint a vallás a nép ópiuma.  Nos, azóta nem, vagy alig hallani Leninről, Marxról, és eltűnt a "foxi-maxi" egyetem is.... A vallás pedig ezredévek óta van,  benne az Ó, és Új Szövetség népe pedig  öt és fél évezrede áll fenn.  De én most nem a vallásról, nem a vallástörténetről kívánok írni,  hanem a HITRŐL.  Ez a kettő teljesen más kategória! Először a hit scientifikus alapjairól  ejtek szót, s arra szeretnék rámutatni röviden, hogy a valódi, a kféle ideológiák Prokrusztész-ágyába nem szorított tudomány    - a  természettudományok sem!!! -     nincs, és nem is lehet ellentétben a hittudománnyal.  (Ennek kibontása  vaskos kötetek anyaga  lenne, óriási  irodalma van e kérdésnek, e hely kereteibe  nem fér bele.) Csupán annyit jelzek, hogy a teológia rendszerezett TUDOMÁNY,  a világ egyetemeinek hálózatába integrált fakultás,  a nemzetközi tudományos élet vérkeringésében létezik, aktív párbeszédben áll az összes fő tudomány ágak képviselőivel, és a filozófiai fakultásokkal is.  A mélyen hívők táborába rengeteg tudós, köztük Nobel díjasok is!  filozófus,  egyetemi tanár,  a művészeti ágak jeles képviselői, és; természettudósok is tartoznak!!!  Ez tény, a tények pedig makacs dolgok...

.
A teológia anyaga=egy fakultáció anyaga. Nem egyenlő a hittel!!!  El tudja végezni akár summa cum laude eredménnyel bárki, akinek van elegendő IQ-ja, és szorgalma,  élő hit nélkül is. (Sajnos, van erre elég sok precedens, és ennek nyomában a sok botrány....)  A teológia  6 éves anyaga önmagában NEM AD HITET!  Csupán a hit tartalmát adja elő, s támasztja alá annak verifikálhatóságát. De azért ide kell írnom okvetlenül; sok kereső, őszintén nyitott ember számára adhat indítást a kegyelem befogadásához.

Egy személyes megjegyzés: A  skolasztika definíciója szerint  "homo est animal rationale."   Rationale..... Tehát alapvető vágya, belé kódolt irányultsága  az embernek,  hogy az amit elfogad, amiben hisz, s amit életének fundamentumaként tekint, az kompatibilis legyen  az értelemmel, hiszen az értelem is az őt teremtő Isten karizmája! Végtelenül boldog vagyok, hogy e kettő  összhangjának megajándékozottja lehetek...

 "Vesd le saruidat, mert szent hely az, ahol állsz!"


Most lépjünk be a szentélybe. Oda, kedves barátom, amelyről Pál csak ennyit tudott a meghatottságtól eldadogni;  "...hogy testben voltam-e, vagy testen kívül, nem tudom."  Igen, szent az a hely, ahol valósággal megjelenik, és lehajol a pici porszemhez, az emberhez az Úr.  ......és tűzzel ég, mint ott, a midianiták legelőjén, a csipkebokorban. Vessük le tehát saruinkat;  az értelmünk után, most a szívünket nyissuk meg, mert az a csipkebokor mindig ott van, ahol az Isten keresi, és megszólítja a kiválasztott embert...

Mi tehát a HIT?  (Szándékosan nem írom ide a híres páli definíciót, mert ezen a fórumon CSAKIS  arról akarok írni és úgy, amint azt én felülről kaptam.)  Tán jobb azzal kezdenem, hogy MI NEM  az. Nem az, amelyekről fentebb írtam, mert: nem lehet megtanulni, nem lehet erényekkel kiérdemelni, jó cselekedetekkel megvásárolni, egyszóval; magunkat erre jogosulttá tenni. Most olyanokat fogok felsorolni, amelyeken esetleg kiakadsz kedves barátom, vallásos olvasóm. Nem garancia  az élő HITRE   sem az összes hittanórák remekül leadott anyaga,  sem a vasárnapi igehirdetéseken való állandó jelenlét,  sem a vallásos/hívő szülői nevelés, sem egy hívő közösségben való tagság, végül;  /le merjem ezt írni???/  a teljes Biblia alapos ismerete  sem.... 

Igen, mert a HIT = személyes,     - tehát pó-tol-ha-tat-lan! -      találkozás!
Találkozás, a  NEKEM öröktől fogva tervezett, az ENGEM  (a senki mással nem azonos) az idő kezdete előtt kiválasztott  egyedi csoda felé  randevút felajánló Istennel... Egy örökké tartó, a tér/idő feletti, el nem múló pillanatra. Hogy is szól Ő?  "MIELŐTT anyád méhében fogantál, már ismertelek..."  Az Ő ideje nem a mi kronoszunk, hanem az Ő kairosza.

Alap törvény: MINDIG Ő a kezdeményező! Ő hív, Ő szólít meg, "Ő előbb szeretett minket."  S ha mi erre a meghívásra szabadon igent mondunk, megszületik a dinamikus, ÉLŐ SZERETET-KAPCSOLAT, s elpecsételődünk a Szentlélek által, megkapjuk azt a láthatatlan, de érezhetően valós kegyelmi ajándékot, amellyel  már kinyílik előttünk az Ige mélysége a Szentírásban, amellyel nemcsak megértjük, hanem átéljük a hittan anyagát, s amely rávilágít arra az egyetlen értékre, célra, amelyért érdemes volt megszületnünk, s érdemes élnünk. Megkapjuk a BÖLCSESSÉGET, amely végtelenül több, mint a tudás, a műveltség, és az intelligencia.               


Ha az élő hitet nem lehet kiérdemelni, de lehet, sőt; kell érte könyörögni felfelé tárt, üres tenyérrel, akkor  végül is  kiknek lehet osztályrésze? Ha erre én válaszolni tudnék, akkor nem ember lennék, mert ez: mysterium fidei... Két idézet: "Könyörülök, akin könyörülök, irgalmazok, akinek irgalmazok." (Mózes 9,15.)  "Két testvér szánt a szántóföldön. Az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két ember őröl a malomban, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik."  Tehát még a legközelebbi, akár a vérségi kapcsolat sem dönti el ezt a kérdést. Egy biztos; Isten maga a szeretet. A szeretetéből fakadó irgalom. Ha valaki a vak Bartimeussal feléje kiált; "Uram, hogy lássak!!!",    /  igen, mert a hit nélküli élet lelki vakság, s a látás teljessége a HIT,/   akkor  egész biztos, hogy ezt az elementáris, legbelülről feltörő kiáltást meghallgatja. Igen, de előbb meg kell látni, hogy vakon élek  enélkül, meg kell tapasztalni, hogy engem soha, senki, és semmi  nem tud betölteni. Ezt követően hiteles a fenti sikoly. Üressé tesz, hogy Ő tölthessen be - egy örökké tartó boldogsággal.  Lehetetlen, hogy kétezer éven át milliók adják oda hitükért az életüket, váljanak vértanúkká az ókeresztény kortól napjainkig, egy hamis illúzió miatt! Lehetetlen, hogy annyian tegyék meg Istent kizárólagos kincsükké, lemondva az egyébként valós, evilági értékekről. (L: a szántóföldön elrejtett, drágagyöngyöt találó emberről szóló példabeszédet.)

De a hit legfelső foka; a Jézus Krisztusban való hit, Benne, mint a közénk testesült Úrban, Aki azért jött, hogy megdöntse a gonoszt, s elvegye a világ bűneit, elvegye,  "háta mögé dobja" az ÉN bűneimet is. Ott, a Golgotán, a kereszten. Pál apostol nem is akar tudni senki másról, csak Jézus  Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről.

Nekem végtelenül sokat jelentett egykor az a szentírási rész, amikor a zsidókkal vitatkozik, s eközben kijelenti, hogy Ő ismeri Ábrahámot. ("Csekély"  több ezer évvel élt Jézus előtt...) Mire ők:  "Ötven éves sem vagy, s láttad Ábrahámot? Jézus  így válaszolt:  „Bizony, bizony mondom néktek; mielőtt Ábrahám lett, ÉN VAGYOK."   (János 8, 57-58.) Itt  kell  térdre borulni barátaim...  A  "Bizony-bizony" =kijelentés!!!   ( Erről  az  "Én vagyok" –ról  könyvet tudnék írni, ez végigvonul piros fonálként az Ó, és az Új Szövetségen, ott Isten szájából, és itt, Jézus teljes természetességgel folytatja ezt, hiszen Ő  "Isten, az Istentől".)

A Vele történő találkozás pontos napját, óráját nem lehet elfelejteni! Ha egy boldog házasság aranylakodalmán élénken emlékeznek arra a napra, órára, amikor megismerték egymást,  "emlékszel?"  akkor hogyan lehetne elfeledni a mindenek feletti Úrral való első találkozást, amit mi megtérésnek nevezünk?  Amikor Jézus a Generázeti tó partjáról meghívja az első, kiválasztott tanítványait, akkor egyikük több év múltán ezt írja le: "Akkor kb. 10 óra volt."   Bizony,  örök pecsét ez....

Végül: a bűn tragikus realitás. Ez elszakít a kegyelmi élettől, valóban vakká tesz. Ne higgyük, hogy a legnagyobb szentek mentesek voltak ettől, ez örök harc!  A szentségre való meghívás nem a bűnöktől, az elbukásoktól való mentességből áll, hanem az  ezekből való felállásból, a MINDIG újrakezdés kegyelméből!!!  Ha  ezerszer elesel,  akkor tudd drága testvérem;   ezeregyedszer is belekapaszkodhatsz  Jézus feléd kinyújtott kezébe! A végtelen  Szeretet= végtelen Irgalom...  Hogyan is mondta Jézusunk?  "Akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret."  Igen; az őszintén megélt bűnbánat, s az őszintén      - csakis ezt követően!-     történő bűnvallás  VALÓBAN  ÚJJÁSZÜLETÉS, VALÓBAN  ÚJ  ÉLET.

Nos, hát ezek a gondolatok születtek meg bennem a csodás Bach kantáta; a "Stimmet voll Jauchzen"  
kezdetű sor hallgatása  után...

Szeretném a fentiekhez hozzáfűzni; a téma teljességéhez viszonyítva, csupán egy kis töredék mindaz, amit leírtam! De tán gondolatébresztésre, további tájékozódásra  alkalmas lehet. Azt is szeretném megosztani, hogy ennek az ingyen  kapott  kegyelemnek a birtokában, beteljesedettnek érzem/tudom az életemet.


2022. szeptember 9., péntek

SZÜKSÉGESNEK TARTOM. ( "A HAGYMA." )

Csatószegi Viktor


                                       SZŰKSÉGESNEK  TARTOM.

                                             ( A  HAGYMA. )


Igen; feltétlenül szükséges, hogy most ide másoljam az egyik több évvel ezelőtti írásomat, mert  egyrészt alapvetően jellegezi meg látásomat a hitről, másrészt pedig szinte folytonosan utalok rá az újabbakban, és ezek az utalások     /  pl:  "a virtuális hagyma 2. rétegén élők" stb. /  nem érthetők azok számára, akik anno nem olvasták  "A hagyma."  c. írásomat. Íme:


                                                         A  HAGYMA.                                                               


Aki vágott már fel egy szép, kerek vöröshagymát, rácsodálkozhatott, miként  tapadnak egymás alá az egyes rétegek, egészen a hagyma legbelső középpontjáig. Figyelve, ügyes mozdulatokkal, e rétegeket lehet egyenként leválasztani egymásról, s eljutni a kicsiny, legbelső csomóig.

Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy a „keresztény” szavunkban rejlő rétegeket , kezdve eme virtuális „hagyma” száraz, töredező héja alatti legkülsővel, egyenként, alaposan szemügyre vegyem, és: nevet adjak nekik. (Már előre jelzem; jóval kevesebb rétege van ennek a virtuális hagymának, mint a valóságosnak, de a cél-gondolatom tán ennyi  réteg elemzéséből is kivehető lesz.)

 

                         A HAGYMA  ELSŐ RÉTEGE;  A  KERESZTÉNY  KULTÚRKÖR.

.

Ezzel a legkülsővel majdnem minden ember találkozik,  már az alsó fokú tanulmányai alatt is. Úgy hívják: Keresztény kultúrkör.  Tehát nem arab, nem kínai, nem afrikai, nem közel-keleti, stb. Európa szellemi gyökérzete az antik görög, s az erre épült, ezzel átitatódott  római /latin/ talajból fakad. Jézus idejében már egyre erősebben terjeszkedett a hellenizmus, ekkor kezdett eljutni kelet felé, így Palesztinába is. (Pál apostol már jól beszélt görögül!)  Az a folyamat, amelynek során a görög/római szellemiség meghódította, átjárta majdnem egész Európát, olyan hosszú, és akkora altitúdója van, hogy egész könyvtárnyi anyagot képez, ezért itt még csak vázlatos ismertetésére sincs mód. Csupán a gyümölcseinek egy részére szeretnék rámutatni, pl. arra, hogy a  zeneirodalmunk   kezdve a praeklasszikusoktól, a  barokkon, a reneszánszon, a bécsi klasszikán át, egészen a modernekig, tipikusan a fent leírt talajból származnak, s annyira karakterisztikusak, hogy egyetlen más kultúrkörök alkotásaival  sem téveszthetőek össze.  Ugyanezt lehet elmondani a keresztény európai irodalomról, képzőművészetekről,  és a bölcseletről is. Mindezeken felül az európai társadalom szerkezeti felépítése, etikája is innen származik. Nota bene: ezért végtelenül ostoba, cső-látású emberkék hagyták ki az E.U. alaptörvényéből a keresztény gyökerekre való utalást. Saját magukról állítottak ki szegénységi bizonyítványt… Ugyanis ez nem kizárólag vallási világnézet kérdése!!!!

 

                     A  HAGYMA  MÁSODIK  RÉTEGE;  A  VALLÁSOSSÁG.

                                               

Törvényszerű, hogy  egy szellemi makró-klíma létrehozza a maga éthoszát,  normatíváit, etikáját. Kötelező hittan órák,  az egyre gyakoribb templomi élet, vallási társulatok, cserkészet, stbbik,  átjárták a széles társadalmat. Az Egyház jelen volt a szorosan vett vallási életen túl, a kulturális, sőt;  a politikai életben is. (l: felsőházi tagság… )  Kimondatott: Európa keresztény, Magyarország keresztény ország…  Igen, a „cégtáblára”,  a hivatalos megnyilatkozásokra  ez volt rajzolva. Olyan sikk volt elmenni vasárnap a templomba, mint  ezután egy kellemes séta a Korzón, és egy jó ebéd a Kárpátiában, vagy a Mátyás Pincében, majd este elmenni az Operába…  Falun pedig  egyenesen kötelező elvárás volt,  aki ebből kivonta magát, azt nem is tekintette  a falu népe  rendes embernek, a közösség tagjának.  „Keresztény ország”….  Virult a népi vallásosság,  városi, és falusi változatban.  Leány, és legény egyletek, ker. előadások, szavaló körök. De minek is írok én múlt időben?  Pontosan így van ez ma is, csupán a díszletek, elnevezések változtak meg, és amint régen a paravánok mögött  a kaszinók, elegáns kávéházak és polgári szalonok képezték az élet realitását, ma a presszók, diszkók, plázák képezik.

Azt, hogy krisztusi szempontból milyen valódi értékfedezete van a vallásosságnak, annak, ha csak parancsra teszek meg külső gyakorlatokat úgy,hogy nem ismerem, nem érint meg annak a lényege, a legpregnánsabban bizonyítja a II. világháború után hazánkra tört  Szovjet kommunizmus. A nyíltan harcos-ateista diktatúra terrorja, Isten, és Egyház elleni gyűlölete, szinte 1-2 év alatt söpörte le a palettáról a vallásosságot. Egy tollvonással szüntették meg az egyházi iskolákat, börtönözték be a papok/lelkészek  nagy részét, a ker. szellemiségű értelmiséget marginalizálták, tönkretették, és az oktatás mindhárom szintjében a marxista tanok váltak kötelezővé. Megbízott emberek lesték, figyelték, kik járnak templomba, s kiknek a gyermekeit merészelték beíratni iskolai hittanra. Andrássy út 60,  Recsk, Kistarcsa, kitelepítések…  Ennyi a vázlat.  Vázlata annak,        - mert  én most nem politikatörténeti részletekkel akarok foglalkozni!-        hogy az élő Isten, a  Jézus Krisztus országának optikáján keresztül szemlélve, valójában mennyit is ér a (népi) vallásosság…  Ennyit: ha széthullanak a külső keretek, ha nincs kötelező elvárás, akkor igen gyorsan kikerül a társadalom, és az egyes ember életéből minden, ami a természetfelettivel kapcsolatos. ( Szociográfiai anyag, hogy az ötvenes években, amikor a durván erőszakos TSZ-be kényszerítés elől a városokba menekült sok ezer fiatal, sajnos, belőlük vált a bűnözési statisztika legnagyobb anyaga… Kikerültek a nagyszülők, szülők, lelkipásztorok kontrollja alól, és nem volt meg bennük a szilárd alap.)

A kommunista diktatúra elmúlt, de jött helyette egy ennél ezerszer veszélyesebb, alattomosan mérgező szellemi diktatúra/métely;  a neoliberalizmus, amely az un. „felvilágosodás,” a jakobinusi gyökerekből, és a különféle dekadens szellemi áramlatokból ötvöződve rombol. A szituációs etika, és a relativizmus jellemzi ezt, eklatáns példája a néhány éve összeomlott  SZDSZ, de köztünk élnek és hatnak a reprezentánsai a mai napig is. Humánus urak ők, barbárságnak tartják a halálbüntetést, eltörölték, tiltja Brüsszel, és a honi törvények is.  De az abortuszt, és az eutanáziát – nem…

 

                                    A HAGYMA  HARMADIK   RÉTEGE;  A  HIT.

 

A virtuális hagyma első két rétegének vizsgálatakor láttuk, hogy szinte össztársadalmi jelenségekről van szó, amelyek érintik a benne élő egyes embert, de csak az epidermisét.  Ha egy földrengésszerű változás következik be,         - legtöbbször  háborúk, forradalmak után,-          akkor  ezek az emberek úgy vetik le magukról  a vallásosságot, mint egy régi, kopott ruhát…  Ami nem a lényegünk, az levethető, kicserélhető.  Ez a két hagyma-réteg milliókat jellemez, ez a  „széles út,”  ez a világ szelleme.  Jézus többször  beszélt  erről, pl. a magvetőről szóló példabeszédében. Igen, kevesen vannak azok, akik a harmadik réteget alkotják, az un. „szent maradékot,”  ők  az eleve kiválasztottak, elhívottak, egy nagy titok letéteményesei, hatalmas, nem kiérdemelhető kincs  birtokosai, akiket úgy nevezünk;

                                                    HÍVŐK.

Kicsinek, kevésnek érzem magam ahhoz, hogy definiáljam a megtért, hívő ember  mivoltát, lényegét, ezért  János apostolt hívom segítségül, s idézem első levelének bevezető mondatait:  „ Ami kezdettől fogva volt, amit  HALLOTTUNK,  AMIT  A  SZEMÜNKKEL  LÁTTUNK,  AMIT  SZEMLÉLTÜNK, ÉS  AMIT  A  KEZÜNKKEL TAPINTOTTUNK;  AZ  ÉLET  IGÉJÉT  HIRDETJÜK  NEKTEK. IGEN, AZ ÉLET  MEGJELENT,  LÁTTUK,  TANÚSÁGOT  TESZÜNK  RÓLA.”   -  Ezeket a mondatokat  nem egy megtanult ismeret anyagaként felmondó ember írta, hanem olyan valaki, akinek a legszemélyesebb élménye, az egész lényét, életét átformáló eseménye volt a közénk testesült  ÉLETTEL, magával a LÉT - tel történt három éven át tartó együttlét. Ugyanez a belső tűz süt, izzik a többi tanítvány szavaiból is, akik halászokból emberek halászaivá váltak, s az életüket áldozták ezért a csodáért. 

A hit tehát nem más, mint egy megrendítő, SZEMÉLYES  randevú az élő Istennel,  aki hozzánk            hasonló alakban jött el közénk, amely eljövetelt, és annak lényegét már évszázadokkal előbb megjövendölték a próféták. Ezt a randevút soha nem a meghívott egyes ember kezdeményezi, hanem az Úr. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.”   S hogy a 12 apostol eseténél maradjak,  azt látjuk, hogy bizony, nem hibátlan, nem tökéletes embereket választott ki Jézus…  Mindegyikük más-más egyéniség  volt, és a megszentelődésük folyamata is különböző módon, és idő alatt történt.  Mindegyikük egy kultúrkörben, és egy vallásos légkörben szocializálódott, tehát ismerték a hagyma első két rétegét…  De a Mesterrel való találkozás után, lehetetlen megmaradni e két rétegbe bezártan!  Az a 3 év egy valóságos szimbiózis volt, és ebből az élményből született meg az Egyház. Ebből forrásozik a mai napig  az Evangélium=az Örömhír  kiáradása,  amely felülírja a ker.  kultúra, és vallásosság rétegeit. (Egy pillanatig sem akarom én alábecsülni ezek valódi értékeit, jelentőségét, nehogy félreértés essék!  De mindezek csak eszközök, körítései a lényegnek; a HITNEK. Gyermekkori ruhák, amelyeket kinő az, akire rátekint, és megkedvel Jézus.)  Kérdem; MIÉRT KEDVEL MEG VALAKIT JÉZUS???   Ha erre én       - de bárki más!-       válaszolni tudna, akkor nem ember lenne…   Misterium fidei…  Ha Ő öröktől fogva  /”mielőtt anyád méhében fogantál volna, már ismertelek téged”/  kiválaszt  egy embert, akkor milyen lesz ő?  Barátom; szent lesz!  Barátom; bűnös is lesz.   SIMUL… A pecsét rákerült, az áteredő bűn, és a diabolosz pedig minden erejét beveti, hogy ez a pecsét lekopjon róla. Hatalmas harc, elesések sorozata, a nyomorúságunk fájdalmas megtapasztalásai, a péteri árulásaink megalázó, gőgjeinket elporlasztó esetei, és:  a KEGYELEM  minden egyes hűtlenségünk,  és péteri könnyeink, bűnvallásunk utáni felsimogató, újra felépítő boldog élménye. A tékozló fiú történetét maga Jézus mondta el… Nagy-nagy titok az isteni didaktika, pedagógia… Egy biztos, hiszen ezt is Ő mondta;  „akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret.”

A hívő ember a  részek helyett az egészet látja, s az eszközök helyett a cél minden kincse. Ha válaszút elé kerül, akkor habozás nélkül kész mindenét inkább elhagyni/elveszíteni, mint Istentől elszakadni, mert Istenben látja az EGYETLEN értéket, a  végső célt, a beteljesedést. Mély fájdalmat él át, ha gyengesége, esendősége miatt olykor valakit, vagy valamit mégis az egyetlen, az ÖRÖKKÉVALÓ, a  LÉT elé helyez. A hívő embernek még az elesése is Jézus-irányú… Ő a századik bárány. DE: bá-rány!!!  Itt él a világban, de nem a világgal. Soha nincs egyedül. Ismeri a Dániel vermét, de látja a verem mélyébe is behatoló fénysugarat.  Sokszor szomorú, gondterhelt, de  mégis derűs.  SIMUL.  A külső körülmények, és gyenge ereje lehorgasztják a fejét, de  belül, végtelenül boldog. Nos, hát ilyen „összetett” lény a hívő ember, ennek minden velejárójával együtt…   Tudja, hogy bármennyit is tanult, bármennyit is tapasztalt ebben a világban,  bármennyire is szereti az igazi kultúrát, és a teremtett világ szépségeit, bizony; ő egy nagy SEMMI a VÉGTELENHEZ képest, tudja;  „mid van, amit nem úgy kaptál?”  Ezért megköszöni minden reggel az ébredést, s hálát ad minden este a Jézussal eltöltött napokért.

Bízva-bízik az örök pillanatban, hiszen, ezért az örök pillanatért halt meg személyesen őérte Jézus Krisztus a kereszten.   –  Nagy boldogság, sőt; az EGYETLEN  boldogság eljutni a hagyma harmadik rétegéig…   No, és hatalmas, kiváltságos állapot, mert:

 

                           „A  HIT  UGYANIS  NEM  MINDENKIÉ.”  ( II.Tessz. 3,2.)



2022. szeptember 6., kedd

PONT A MONDAT VÉGÉN. I. II. rész.

 Csatószegi Viktor

 

 

                                    PONT A  MONDAT VÉGÉN.       I. rész.

                                       (Ami bizony, pontos vessző…)

 

A nappalok egyre rövidülnek, és az a néhány óra is legtöbbször felhős. A természet is „bezárkózik,” alig látható valamilyen életfunkciója, a tetszhalál állapotába szenderül fokozatosan. Valahogy minden látható valóság arra inspirál most engem, hogy arról elmélkedjem, amire a Kharón ladikján ücsörgő világ gondolni sem akar, sőt; folyamatosan rendezi a megszámlálhatatlan fesztiválokat, lassan már mindennek „világnapja” lesz, akciók, rendezvények vakító, s fülsüketítő zenebonája tombol szerte az országban, s a világban.  A legnagyobb büntetésnek tekinteném, ha nekem a Vörösmarty-téren kéne laknom…   A „mondat” hömpölyög, de az a pont ott áll, mint a Titanic előtt a jéghegy. Jó lenne tehát kissé mélyebbre hatolva elemezni ezt a kérdést, felmérni, vajon hol is van ennek a pontnak helye gondolatainkban, s egész szemléletünkben? Ezt megkerülni nem lehet, és nem is érdemes.  Ha eltakarjuk a szemünket, homokba dugjuk a fejünket strucc madárként, attól még ott áll az a pont…  Ennek a pontnak kaméleon természete van ám barátaim!  Ha elűzzük még a gondolatát is, ha dáridózunk, és netán kabarékba menekülünk sületlen, erőltetett vigasságokba, akkor feketénél feketébb lesz a színe. De ha rávetül  Annak a fénysugara, Aki önmaga  az  ÉLET,  akkor hófehérré változik. Ez ilyen egyszerű.

Ha  van téma, amelyről  évezredek óta beszélnek filozófusok, írók, költők, szociológusok és pszichológusok, amelyet tudományos alapossággal tárgyal a tanatológia,   (nálunk Dr. Polcz Alaine, a Hospice egyik oszlopa szentelte egész életét e kérdésnek, rajta kívül Elisabeth Kübler könyvét ismerem még,) akkor  az  a halál témája. Állítom; ezt a témát alaposan körül járják.  DE  NINCS VÁLASZUK!!!  Nem is keresem,  - mert megtaláltam, ill. az egyedül Illetékes talált meg engem a teljes, az  értelmet, és a szívet betöltő válaszával.  Ezt szeretném ismertetni, megosztani veled, annak alapján, amit kutattam e napokban. A négy Evangéliumot, annak lapjait gyűrtem/lapoztam  óraszámra,  hogy  szinopszist nyerjek ki  belőle; szólt-e erről Jézus hangsúlyosan, mennyit, s milyen contextusban? Az alábbiakban  tehát az élet Ura tanításának lényegi kivonatát jegyzem le, mint az örök élet szerzőjének, s ajándékozójának apokalipszisét.  A halál titkának leleplezését. No;   ---és a megoldásét…

A  te  életutad végén  is  OTT ÁLL az a pont.  Megkerülni nem tudod. Arra van módod, hogy eldöntsd; ennek a kaméleonnak milyen legyen a színe, amikor a túraösvényed végén odaérsz… Ha nem csak átfutsz az alábbiakon, hanem nyitott szívvel appercipiálod az élet Igéjét, akkor te is felkiálthatsz: „Halál!  Hol a te fullánkod?”

Álljatok tehát félre most ti filozófusok, /sztoikusok, és szkeptikusok,/ drámaírók és költők, s ti, természettudósok is, akik az élő sejtek feloszlását látjátok csupán a halálban, és nem a kettős pontot teszitek az út végére.  Jézus teljesen mást hirdet.  -  Nekem az tűnt fel, hogy keveset szól a halálról, de rátapint annak contextusára a bűnnel, vagyis elhelyezi a létezés koordináta rendszerébe, mintegy megindokolja a valóságát, s mint ami úgy van, mint a napsütés, a madarak röpte, a folyók sodrása. Így teszi  ezt pl. a dúsgazdagról, és a szegény Lázárról szóló példabeszédben: mindkettő meghalt. A hatalmas termését csűrökbe gyűjtő elégedett gazdáról, aki erre a vagyonra építi biztonságát. „Esztelen! Még az éjjel számon kérik  lelkedet! (Lk: 12, 20.)  A halál tényét hátrébb helyezi az Ő követésénél, még akkor is, ha az illető az apját akarja előbb tisztességgel eltemetni. „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!  TE KÖVESS ENGEM! (Mt. 8,22.)  (Mekkora bálványozássá korcsosult a ker. Európa halott kultusza, temetési ceremóniája… Díszmenet, notabilitások hosszas méltatásai, díszlövések, koszorúk garmada. A cadaver ott fekszik drága tölgyfa koporsóban, fejek hajolnak meg… De hol van ezalatt ő??? Követte-e az élet Urát?)  Jézus elvárása  több,  mint ama bölcsé, aki jól megkülönbözteti a lényegest a lényegtelentől, itt valami többről van szó. Ő a legbensőbb  lényéből fakadóan  tudja magát szabadnak a  haláltól, mert a halálnak nincs része benne. Ő valóságos Isten, nem érintheti az eredeti bűn sebe, számára a halál: alárendeltje, s mégis SZABADON átadta emberségét neki, hogy feláldozva miértünk életét, nekünk lehessen örök életünk…Azért jött közénk, hogy megtörje a halál végső uralmát. Krisztus=Király. Király a halál felett. Ezt a három halott feltámasztása mutatja meg. A naimi özvegy fiát minden ceremónia, „ felhívás látványosságra” nélkül cselekszi meg. Jaírus lánya „csak alszik” S a halál eliszkol e kislányból…

 

 

 

 

                                         PONT  A  MONDAT VÉGÉN.     II. rész.

                                            (Ami bizony pontos vessző…)

 

Az  I. részt annál a gondolatnál zártam, hogy Jézus abszolút úr a halál felett, egyetlen akarati aktussal hozta vissza onnan a naimi özvegy fiát, Jaírus lányáról pedig azt mondta, „csak alszik.”  Most vessünk egy pillantást az Ő barátjának, Lázárnak esetére, akiről majdnem szó szerint ugyanazt mondta; „Lázár, a mi barátunk elaludt. Megyek, hogy fölkeltsem álmából.”  No, itt áll meg az ész…  (majd később  olvasható  Lázár nővérének riadt szava;  „Uram,  ’iam olet’=már szaga van, hiszen NEGYEDNAPOS!!! Közel-Kelet, nappal 35-40 fokos hőség van.  Mit számít mindez annak, Aki Ura az életnek?!) Nagyon nagyon  érdemes ezt a részt figyelmesen elolvasni a János Ev. 11, 1-44. ben, mert ez a történet hatalmas kijelentés!!! Nem véletlenül írja le a szeretett tanítvány ennyire részletesen, szinte filmszerűen pereg le előttünk, én úgy érzem minden egyes olvasásakor, mintha ott állnék, és részese lennék a csodának.  Mozart Requiemjének Sequentia tételéből én átírnám e sziklasír előtt állva a „Rex tremendae maiestatis” szavakat ekképpen: „Rex aeternae maiestatis”-ra.  Úr Ő valóban. Úgy teszi ide-oda a halált, mint én az egyes tárgyakat az íróasztalomon… De elárulom neked barátom, hogy én mégsem  annak a negyednapos halottnak a sírból történő  kilépését  érzem ennek az eseménynek csúcspontjaként, és Jézus oda menetelének legfőbb céljaként. Ez csak eszköz, alkalom volt arra az isteni szcenárióban, hogy a Mester szájából elhangozhasson az újszövetség egyik, tán legfontosabb kinyilatkoztatása. Figyeljük csak  a  szövegkörnyezetet! Márta:  „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.!” Jézus:  „Testvéred fel fog támadni.”  Márta:  „Tudom, hogy fel fog támadni a feltámadáskor, azon a napon.”  Jézus: 

 

„ÉN  VAGYOK  A  FELTÁMADÁS  ÉS  AZ  ÉLET; AKI  BENNEM  HISZ, MÉG HA  MEGHALT  IS,  ÉLNI  FOG.  MINDAZ,  AKI  BELÉM  VETETT HITTEL   ÉL,  NEM  HAL  MEG  SOHASEM.”        

 

Csend.

(Az  „ÉN VAGYOK” kijelentés végig zúg a teljes Biblián, a két szövetségen, ha indítást kapok erre, akkor boldogan kibontom ezt, most csak annyit, hogy ebben is az Atya, és a Fiú egylényegűsége nyilváníttatik ki.)  A fenti mondat=Teofánia. Mint a villám, az égből ér le  a földig…  Érted??? Nem  azt mondja:  „Én  eszközölöm/teszem  a feltámadást, én  adom az  életet,”  hanem; 

„ÉN  VAGYOK  A  FELTÁMADÁS,  ÉS  AZ  ÉLET.”

 

Ezt  még  soha,  senki nem  mondta,  nem  merte  kimondani, utána lehet nézni az egyetemes vallástörténetben.   Az egész életünk, az örök  életünk függ ettől  a mondattól, attól, hogy  engedjük-e  belevésődni  az  agyunkba, és  a szívünkbe. Kezdetben része volt ebben az örök életben az embernek, de  történt  vele  valami,  ami  tönkretette  azt,  amit  Istenben, és  az  Ő Logoszában  soha nem  lehet tönkretenni. Ezért halunk meg.  (Itt a nervus rerum, itt,  az elmélkedésem elején felvetett kérdésnek, a contextusnak a gyökere) A mi meghalásunkban az  következik be, aminek nem kéne bekövetkeznie, hiszen az életünket az  ÉLET adta ajándékul, egy örökké tartó pillanatnak szánva…   S mivel Isten a szeretet, a mindenség Ura, mégsem a bűnből eredő halálé az utolsó szó. Ez az Euangelion=az Örömhír. Igen, mert Jézus nem csak önmagában  az  Élet, hanem a  SZÁMUNKRA  KÖZÉNK TESTESÜLT  ÉLET!  Itt él most is köztünk, a Pünkösdkor elküldött Szent Szellemével, Aki megnyitja előttünk az Ige csodálatos mélységeit, Ő lényegíti át a kenyeret Eucharistiává, s Ő adja szánkra a valódi imádság szavait. A teljes élet pedig a feltámadásunkban tárul fel, abban a szent történésben, amelyet elénk élt az élet Ura,  „tertiam die….”

Aki vele/benne él a HITBEN, annak olyan élete van a virtuális hagyma 3. rétegén, amely  egyszerűen; átmegy  a halálon, mint a naimi ifjú, a Jaírus kislánya, és  Lázár… Miért?  No most figyelj! Azért, mert MÁR  ITT  MEGKEZDŐDÖTT AZ ÖRÖK  ÉLETE!!!  Mondod tán, hogy magas lázam van, s félrebeszélek… De hát  NEM ÉN MONDOM!  JÉZUS, a Krisztus mondja János ev. 5, 24. szerint:  „ BIZONY, BIZONY MONDOM NÉKTEK,  AKI  IGÉIMET  HALLGATJA, ÉS  HISZ  ANNAK,  AKI ENGEM KÜLDÖTT,  ÖRÖK ÉLETE  VAN,  ÉS NEM KERÜL ÍTÉLETRE,  HANEM  MÁR ÁTMENT  A  HALÁLBÓL  AZ  ÉLETRE.”

Ott,  Betániában, Lázár  sírjánál tehát sokkal több, magasabb rendű esemény történt, mint egy halott feltámasztása. Ott, a láthatók mögött, hatalmas küzdelem folyt. Amikor Krisztus legyőzte a halált, akkor  azt győzte le, aki a halál szerzője, s oka.  A SÁTÁNT GYŐZTE  LE!!!  Erre a győzelemre a végső, a visszavonhatatlan pecsét pedig a Golgotán, azon a péntek délutánon került. Érted, értem, érettünk. Jézus után másmilyen már a halál, a méregfoga ki van húzva…

 

Feltettem az első részben a kérdést; milyen látása volt Jézusnak a halálról?  Lehet hogy  túl szubjektív vagyok,  de én  ezt egyetlen mondatában látom összesűrítve,  ( a fenti, bibliai idézeteken kívül,) abban, amikor hatalmas erővel bekiált a sírba; „Lázár,  jöjj  ki!”

 

Tudod; a valódi sír, meg a hullaház  nem az, ami sziklából van.  A valódi halál a hitetlenség, és a  bűn. Jézus bekiált a te sírodba is:  „ Jöjj  ki onnan!”  Jöjj ki az életnek hazudott  élettelenségből. Szeretne téged  ÖRÖKKÉ szeretni.  Nézz körül: minden elmúlik, elpusztul, mert  csak  anyag.  

SZÁMODRA  PEDIG  AZ  ÖRÖKKÉVALÓSÁG  LETT  ELKÉSZÍTVE. 








































































































































































































































 a  sok ezer éves Palmira romjainak felrobbantását, pedig azok  az antik értékek örökkévalónak látszottak… Láthattad a pusztítást Párisban, és fogsz még látni sok  rettenetet. „Omnibus moriendum est…”

 

De csakis  a  virtuális  hagyma  I. és  II. rétegén!!!     JÖJJ  KI  ONNAN!