Csatószegi Viktor
CSAK, AKINEK MEGADATIK.
„Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. 26 Igen, Atyám, így tetszett neked. 27 Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.” (Mt. 11, 25,26.)
Az emberi tudás tartománya szinte felmérhetetlen. A lexikonok, /lexikon sorozatok!/ számát nem lehet listázni, de az eddig megjelenteket is folytonosan bővíteni kell. Tán, a Wikipédia az a forrás, amelyben majd’ minden adat naprakészen megtalálható, nagyra becsülöm a munkatársait! Képességgel, szorgalommal/kitartással ráláthatunk a reál, és a humán tudományok összes szegmensére, ismereteink gyarapításának csak a korlátozott idő szab határt. Jó tudni; más az intelligencia, a műveltség, és a bölcsesség. Ez fontos, mindhárom mást-mást jelöl!
Ebben az írásomban azonban olyasmiről töprengek, ami meghaladja az összes fenti karizmát, a saját erőnkből soha nem érhetjük el, mert nem ennek a világnak a természetes rendjéhez tartozik, viszont az EGYETLEN IGAZ, ÉS LEGNAGYOBB CÉL elérését garantálja.
EZ PEDIG A GYERMEKI LELKÜLET.
Igen; Jézus dicsőíti az Atyát, amiért az összes emberi tudást, izzadmányos erőfeszítéssel, nekifeszülő akarattal elsajátítható tudást, alárendeli az e világ által megmosolygott gyermeki, a hittel, és teljes odaadással befogadó lelkületnek. Annak, amit nem lehet a legerősebb akarattal, a leghegyesebb könyökkel sem kiharcolni, birtokolni, hanem csakis a felfelé tartott üres tenyérrel, és alázattal befogadni. Végtelen, hatalmas misztérium ez barátom, olyan, amely előtt porba omlik a tudományos emberi logika… Ez a titok magában foglalja az öröktől fogva történő kiválasztás kegyelemtani kérdését, azt, amelyre egyetlen dogmatikai rendszer sem képes egzakt magyarázatot adni… (Ezért támadnak folyamatosan éles pengeváltások a különböző hittudományi irányzatok között.) Jézus sem magyaráz a fenti ige-szakaszban, hanem KIJELENT! Érted??? Felizzott benne a végtelenített optika, az Atya iránti végtelen szeretet, és 1./ dicsőít, majd 2./ kijelent. Közli velünk, hogy minden emberi produktum felett áll a hittel történő, befogadó, gyermeki - mérlegelés nélküli - lelkület. Miért? Mert:
„IGEN ATYÁM, ÍGY TETSZETT NEKED.”
Mert így tetszett… Kész. Ens abszolútum. Más logika, olyan, amely nem illeszthető be a rendszerezett, és kellő érvekkel verifikált emberi tudományok egyik szegmensébe sem. A 27. vers pedig egyenesen ámulatba ejtő, mert rávilágít, hogy sem Jézust, sem az Atyát nem ismeri senki, csakis Ők ismerik egymást teljességgel. Persze, hiszen felfoghatatlan a végtelenség… A végtelen hatalom, és a végtelen szeretet. Isten, és a Logosz, nem integrálható az emberi agy kereteibe. Oda nem, de az emberi szívbe igen! No, és kiknek a szívébe? Íme a válasz;
„AKINEK A FIÚ KINYILATKOZTATJA.”
Ezekkel a szavaival erősít meg engem abban, amit mindig is vallottam, és amiről oly sokszor próbáltam eddig is dadogni, mert ezelőtt a titok előtt csakis dadogni képes a megérintett ember… Ez a „misterium fidei.” A hitnek, és a kegyelemnek a titka. ISTENT SOHA, SENKI NEM LÁTTA, Ő NINCS AZ ÖT ÉRZÉKSZERVÜNKNEK ALÁRENDELVE, ÍGY TEHÁT ŐVELE CSAKIS AZ TUD ÉLŐ KAPCSOLATBA KERÜLNI, AKINEK A FIÚ KINYILATKOZTATJA. TEHÁT EGYEDÜL JÉZUS KRISZTUS A KÖZVETÍTŐ, A PUNCTUM SALIENS!!! Ő, AKI VAN! A természetes, és természetfeletti létrendet összekötő „közlekedő edényben” egyirányú az áramlás: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket. (Jn. 15, 16.)
A Szentírásban minden összefüggésben áll egymással, de erre csakis a Szentlélek segítségével láthatunk rá. Jó példa erre, hogy a fent idézett Mt. 11. fej. után, a 13. fej. 10-11. versei kibontják, megerősítik az előzőeket:
„Ekkor odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: miért beszélsz nekik példabeszédekben? Nektek MEGADATOTT, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, - felelte, - de nekik NEM.” Végül egy másik ide von. idézet:
„Majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek; az Igazság Lelkét, őt, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja, és nem ismeri. DE TI ISMERITEK, MERT BENNETEK VAN, ÉS BENNETEK MARAD.” (Jn. 14, 16-17.)
Már a II. sz.-ban felütötte fejét a gnoszticizmus, amely szerint mindent meg lehet, és meg is kell tudni, érteni. Ez a tévtanítás bukkant elő a felvilágosodás, a racionalizmus, és több, ma is létező szekta gondolkodásában. Igen; alázat, tiszta, gyermeki lelkület kell a misztériumok előtti leboruláshoz, és Jézus egyértelmű szavainak hittel való befogadásához. Ha ezt látod önmagadban, akkor tudd, te is a kiválasztottak közül való vagy. Döbbenj rá barátom, hogy valóban egy kis porszemecske vagy, akkor is, ha netán két diplomád van, és fontos pozíciót töltesz be. Ami téged hatalmas kinccsé tesz, az egyetlen Igazság; Jézus Krisztus hittel való befogadása az életedbe, és az Ő középpontba állítása. Ezt csakis Ő adhatja meg neked, és meg is adja, ha kiüresíted magad a régi énedből, és gyermeki lelkülettel átadod neki a szívedet.
EKKOR FOGOD ÁTÉLNI, MEGTAPASZTALNI, HOGY MIT IS JELENT;
„AKINEK A FIÚ KINYILATKOZTATJA.”
Ezért könyörgök érted, aki éppen most ide kattintottál…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése