A BELSŐ, SZELLEMI RENDEZETTSÉGRŐL.

 Csatószegi Viktor

 

                                            A  BELSŐ,  SZELLEMI  RENDEZETTSÉGRŐL.

 

Vannak dolgok, amelyek annál jobbak, ízletesebbek, minél többféle anyagot teszünk/keverünk bele. Ilyen pl. a lecsó, a pörkölt, és aki igazán értője a kávézásnak, jól tudja, hogy érdemes 2-3 féle eredetű, és pörkölésű kávészemeket összekeverni, és együtt megdarálni, mert az egyiknek az aromája, a másiknak a koffein tartalma nagyobb. Ámde a szellemi tartományban nem így van!  Csakis  a kristálytiszta  igazság  képes  életünket kiteljesíteni, kiegyensúlyozottá felépíteni, s amely egyedül képes elvezetni a tér/idő feletti, örökkévalóságba, nos; az nem tűri a szellemi turmixokat, az "ebből is egy kicsit, az abból is egy kicsit" módszert. Két úrnak nem lehet szolgálni... Vagy,  -  vagy!!!  Az Evangélium ösvénye keskeny ösvény, nagyon karakterisztikus, egyértelmű kalauzunk. Ennek a világnak  a fejedelme, a  legnagyobb hitetője, hallatlanul rafinált,  mestere a  kábításnak. Tömegesen dőlnek  be  rejtett,  szellemi aknáinak,  a legértelmesebb,  legműveltebb emberek is.    De elég csak egy esti híradót megnézni ahhoz, hogy a mindent elöntő, iszapos relativizmus  kísértése megközelítsen. Vegyük tudomásul barátaim; ez a világ, amely a bukás következtében elszakadt az élet Urától, LÉNYEGILEG  MEGHASADT,  DARABOKRA  HULLOTT,  S  ÖNMAGÁBAN ELVESZETT!  Jézusban élni = az egység, a rendezettség, az egyértelműség, az igazi békességen nyugvó boldogság élete. Nincs duplex veritas!!!!!  Duplex?  Nos,  én  százszor  triplexet  látok  beözönleni az eseményekben, véleményekben, kommentekben, az emberi magyarázatok kaotikumában.  Találkozunk a finoman álcázott csúsztatások sátáni receptjének özönével, a rész-igazságok vegyítésével a gonosz hazugságokkal, a pénz, és a hatalom ördögi körtáncának sűrítményével. De így zajlik ez a nagyvilág teljes politikai, világnézeti/ideológiai  arzenáljában is!
Elmegy a drága  (és fogyó...) időnk  ezek figyelésére  - haszontalanul.  A hírtömeg özönében már másnap  elfelejtjük  az  előző napi híreket, de mindig, és újra kíváncsiak vagyunk a legújabbakra. Eközben szépen csurgunk-csurgunk lefelé  Kharón  ladikján, észrevétlenül, a Styx folyó felé...  Dehát az összevissza dobálónak  pontosan ez a célja! Ne jusson idő az egyetlen fontos dologra, kössön le az esetleges, a felszínen villódzó, a talmi.

 Igen; létezik a szellemi böjt.  Receptjeinek egyike: Legalább tizedére csökkentem a kifelé való figyelésemet,  (azért  mégiscsak  itt élünk, s alapvető tájékozódás szükséges,) s így több időm, energiám jut az egyetlen, a végtelen távlatú örök,  s abszolút Igazságra. Az engem öröktől fogva szerető, hazaváró Uramra, Jézusomra, az  Ő  Igéjére, belső  CSENDJÉRE.  A Vele folytatandó párbeszédre. De állandóan, folyamatosan  nem  lehet  imádkozni,  elmélkedni, Szentírást olvasni, ezt sem az Isten, sem az Egyház nem várja el, még a szerzetesektől sem! De milyen minőségű a köztes időm kitöltése?  Hallgatok-e csodálatos komoly zenét?  Olvasok-e  igazi  irodalmi  értékeket?  Kimegyek-e olykor a teremtett világ szépségeit magamba szívni a hegyekbe?

Kérlek testvérem, dönts most a fentiekről, velem együtt!  Már csupán ettől a döntésemtől kezdve érzem a zűrzavar leülepedését, a fejem, és a szívem elcsendesedését, Jézus biztató mosolyát...

Tiszta,  rendezett  szívet  teremts  bennem  Uram!

       

EMMAUSZ.

 Csatószegi Viktor

                                                           EMMAUSZ.

Az emmauszi tanítványok.

13Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. 14Az eseményekről beszélgettek. 15Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De szemük képtelen volt felismerni. 17Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. 18Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” 19„Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. 20Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. 21Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. 22Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, 23s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” 25Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. 26Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” 27Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. 28Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. 30Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. 32„Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” 33Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. 34Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.

                       

 

 

Az utóbbi hetekben gyakran került elém ez a perikópa, de úgy érzem, soha nem elégszer.  Minden egyes mozzanata kitölt egy igehirdetést, és elindít egy önvizsgálati folyamatot. Éppen ezért most csak „kiragadok”   két-három  részt, azokat, amelyek engem nagyon  megérintettek. 

Forrón tűz a nap, belül hideg kiégettség, fárasztó kutyagolás a poros úton. Letargia. S mindehhez ráadásként egy idegesítően tájékozatlan idegen is hozzájuk szegődött, olyan valaki, akinél egy 10 éves gyerek is jobban volt informálódva  azon a vidéken.   „Te vagy az EGYETLEN idegen  Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt……?”  Nem tudta…    „Azt reméltük pedig.”  No, hát ez a REMÉNY halt meg bennük.  Ugye testvérem, átéltél te is már efféle emmauszi utat? Olyat, hogy akkor is sötéten borús az ég, amikor ragyogóan süt a nap. Nem lehet tanítványnak nevezni azt, akit nem látogat meg a lélek sötét éjszakája! A hit kemény próbatétele. Az a szituáció, amikor a talpadat töri az út sok köve, s emellett belül sebez a kozmikus magány, az ÉLI, ÉLI LAMMA SZABAKTÁNI???  Ha mindezeket Jézus átélte, akkor a tanítvány sem lehet súlyos keresztek nélkül! Fogadd el zarándoklásod emmauszi szakaszait alázattal, készséggel, mert ezekben Jézus csatlakozik hozzád! Ne légy olyan, mint Kleofásék, akiknek  „szemük képtelen volt felismerni.”   Jézust.

Következett az igehirdetés;  „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak? Aztán Mózesen elkezdve ……MEGMAGYARÁZTA  NEKIK,  amit az Írásokban róla írtak.”  Igen, ez a homília! Kibontani a híveknek az Igét, táplálni őket az egyetlen Igazsággal=Krisztussal.  De képzeld; ez az ige-szolgálat sem volt elegendő a vaksi szemük felnyílásához, az idegen, továbbra is idegen maradt.  A kegyelem azonban itt aktiválódott: ezt a tájékozatlan idegent BEHÍVTÁK abba a fogadóba. (Ekkor hangzik el az a csupa dallam mondat; „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.”  Hallod???? Akkor  tedd  imáddá!!!!!!! )

Most pedig lélekben borulj térdre, amint a Szentmisében, az átváltoztatás előtti percben.  Merthogy ekkor történt a Terra nevű bolygón a második Szentmise, a második Kenyértörés. Ugyanazok a szavak, ugyanazok a mozdulatok, mint azon az utolsó vacsorán…  Igen, ott valóságos Eucharisztia volt! Tudd; EZÉRT, csakis ezért nyílt meg látásra a szemük!  Azok a szemek, amelyek nem ismerték fel az Urat a csatlakozásakor, az Írások kifejtésekor,   azonnal rányíltak Mesterükre, a Kenyér szent titkának megjelenítésekor .  HÁÁÁÁÁÁÁT;  EZÉRT  TÖBB  JÉZUS , /TESTBEN, ÉS METAFIZIKAI LÉTÉBEN,/  mint a saját Szava!  A vasárnapi terített asztal       - Igével és Kenyérrel -      nem  „kötelező,”  aminek eleget kell tenni, hanem  ODA  KELL FUTNI/ROHANNI, mert annál nincs több! Ha nem így érzed, akkor még nem nyílt ki a szemed…

„Kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ODANYÚJTOTTA NEKIK.”   Ha pedig odanyújtotta, ha pedig erről felismerték,  ha pedig tudták, hogy önmagát nyújtja nekik, akkor azt a kenyeret magukhoz  is vették az utolsó morzsáig.  Szent meggyőződésem, hogy emiatt, semennyi kenyér nem maradt azon az asztalon, de amiatt sem, mert bizony alaposan megéheztek  ama 60 stádiumnyi gyaloglás után. Jézus velük maradt a Kenyér színe alatt, így nyugodtan „eltűnt a szemük elöl.”  Ő nem duplikátum… Amit akart a hozzájuk való csatlakozáskor, elvégezte;  felnyitotta belső szemeiket, kiseperte szívükből  a letargiát, megerősítette őket a hitben, =felragyogott a nap!!!!  Új életre születtek abban a fogadóban,  barátaim!!!

S  ezt a szétfeszítő  EUANGELIUMOT=ÖRÖMHÍRT  nem  lehet egy percig  sem önmagukban tartaniuk. Pedig de jó lett volna mindezek után kibérelni egy felső szobát, nagyot aludni, és másnap folytatni útjukat  Emmausz  felé. De a Kenyér erejéből, a teljes látásra kinyílt szemük feletti boldogságukban dehogyis tudtak volna békésen pihenni.  „ Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe.”  Ott együtt találták az apostolokat, és ebben az apostoli közösségben erősítették egymást a hitben, abban a hitben, amelyet  aztán vittek-vittek az egész akkori világba. S a rájuk épült Egyház  is  ezt  teszi,  immár 2000  éve Krisztus követségében járva, az Ige, és a Kenyér erejéből.

Akiben Jézus él, akinek Jézusra nyílt rá a szeme, az Pállal együtt mondja/kiáltja;  „Caritas Christi urget nos." Krisztus szeretete sürget minket.”   

 

                 LEGYEN  HATALMAS  ERŐFORRÁS  MINDEZ,  A  TE  SZÁMODRA  IS!

 

 

TÖPRENGÉSEIMBŐL...

 Csatószegi Viktor

                                                             TÖPRENGÉSEIMBŐL…

 

Nemrég valaki felhívta a figyelmemet egy blogra, amelynek címe:  „Kiszámoló, - egy  blog a pénzügyekről.”  Az illető tisztában van az én teljes tájékozatlanságommal, s alkalmatlanságommal e vonalon, mégis megkísérelte a reménytelen, naiv vállalkozást, azt, hogy legalább elemi szinten legyen rálátásom a gyakorlati életnek e szegmensére. Nagyon sok a dolgom, tennivalóm, de ennek ellenére kinyitottam rövid időre a kis ablakot a pénzvilág irányába, de igen gyorsan be is csuktam…  Hideg levegő csapott meg , és még erősebbé vált a bizonyosságom; ez a terület soha nem lesz az érdeklődésem tárgya, totálisan rezisztens, analfabéta vagyok, és maradok is. Mindezek ellenére elolvastam 2-3 kommentet, és ezekre reagálnom KELLETT. No lám, nincsenek véletlenek, Isten csodálatos dramaturg, olyan területen is ad szolgálati lehetőséget, ahol álmomban sem mernék erre gondolni.  Az egyiknek írója arról számolt be a blog tulajdonosának, hogy annyira megragadta őt a  pénzügyi tanácsadás; hogy belemélyedt, s inkább nem ment el a karácsonyi éjféli misére. Bátorkodtam a kétféle dimenzióra rávilágítani.  Tehát; az Antarktiszon is lehet puha kalácsot találni!

Mindezek után éreztem, hogy valami elkezd bennem tovább gyűrűződni e kis mellék-ösvényt követően, gondolattöredékek képződtek, ezek összeálltak, és most megpróbálom a lényegét írásban rögzíteni

A  szerző  írásait, pénzügyi tanácsait olvasva, szinte  elkápráztatott a tudása, de főleg; ELIGAZODÁSI KÉPESSÉGE, naprakészsége  ebben a roppant bonyolult világban. Olyan ember ő, mint egy taxisofőr a világvárosban: minden mellékutcát, ügyes útvonal rövidítést ismer, villámgyorsan kerüli ki az akadályokat, tehát ura a terepnek. Ez a blogger ismeri a pénz, a pénzvilág titkait, tudja, miképpen lehet mindennel spórolni, miként lehet kamatoztatni 5 Ft-ot úgy, hogy abból rövidesen 5 millió legyen… Barátaim! Erre születni kell!  Arra is születni kell, hogy a műszaki világ rejtelmeit ismerhesse, s használhassa valaki. No, itt van bennem hatalmas kisebbségi komplexus, valahogy olyannak érzem magam, mint a tanyasi kisfiú, a pesti Nagykörúton…  Százezrek, milliók ágyazódnak be tökéletesen ennek a világnak körforgásába, az egyre jobban felgyorsulóbb pörgésébe, mégpedig gyorsan, otthonosan. Ismernek minden átjáró házat, kerülő utat, előnyszerzési technikát, és teljes magabiztossággal uralják életük menetét, kiteljesednek, érvényesülnek.  Biztosan választanak az okos telefonok ezrei közül, tudják, melyik boltban mit érdemes vásárolni előnyösen, melyik banknál mit lehet elérni, és kivel/kikkel érdemes jó kapcsolatot ápolni.  …….én pedig csak ülök, és csodálkozom…   Egy régi barátom mondta ;  „Viktor, te  igazán világra való vagy!   -  Csak nem erre  a világra…”   Ennek  igazságát a mai napig sem tudnám megcáfolni.  Ha én kereskedő, vállalkozó lennék, az a bolt, az a cég igen rövid idő alatt csődbe kerülne. Egy pohár víz nem sok, de annyit sem tudnék profitálni. Nos, hát: erre  is  születni  kell…  

Tűnődöm. Tényleg kétféle ember van. Azok, akik nem adnak pénzt egy könyvért, ügyesebb megoldásnak tartják azt kölcsönvenni, vagy  tableten olvasni a metrón, s kiváló pénzügyi érzékkel számolják  ki, miszerint egy könyv ára, és felhasználása között  mi a reláció. No, meg a könyvek csak foglalják  a helyet, amint az említett  kommentelő  ezt le is  írta,  és  összehasonlította  az  egy célra használható  konyhai gépekkel… Ilyenkor érzem magam fejbe vágva. Két világ, totálisan inkompatibilisek egymással.  Eddig még soha nem éreztem  azt, hogy  a könyvtár  szekrényeim elvennék a helyet más, ennél fontosabb  tárgyak elől.  Tudnám még igen hosszan sorolni az ellentét-párokat, de tán ennyi is elegendő ahhoz, hogy érzékeltessem a bennem lévő kavargást. Azt, hogy étkezésnek lehet nevezni a Mac Donald's áporodott,  zsírszagú tömegvilágában, műanyag tálcáról bekapott akármit,  és  az otthon atmoszférájában, a terített asztalnál,  porcelán, s tiszta tányérokból elfogyasztott ételeket.  Actio humanis,  - actio humana…  Kétféle világ, kétféle ember, kétféle mentalitás.

Mostanra megnyugodtam,  nem járom már peripatetikus köreimet a szobában. Egy belső hang megszólalt;  „Valóban béna kacsa vagy te fiam ennek a világnak vaskos realitásaiban, de ha egyszer én kiválasztok valakit,  ha  név szerint elhívom, akkor  őt  TELJESEN BETÖLTÖM! Mégpedig  annyira, hogy  más,  egyéb  dolog  számára  nem marad hely az  agyában, a kezeiben, és a szívében. Ne akarj  te ITT  berendezkedni, s  otthon  lenni!  ELÉG  NEKED   AZ   ÉN  KEGYELMEM!”  Maradok  hát továbbra  is  együgyű  létező.    - Egy ügyű…

Valóban,  a fentiek ellenére is boldog vagyok.  Igen,  mert  a  részek  helyett  az  EGÉSZET,  az eszközök helyett  a  CÉLT  láthatom.  Nem  az  én  alkalmasságom  miatt,  dehogyis. Hanem  azért, mert  Valaki  erre  nyitotta  rá  a  szemeimet. 

Tudom; becsaphatnak, tudom;  legtöbbször  képtelen  vagyok  jól   vásárolni, és olyan idétlen a mozgásom  ezen  a talajon, mint  Baudelaire Albatroszáé.

S  MÉGIS,  MÉGIS  ÖRÖMBŐL  ÁLL  MINDEN  NAPOM,  MERT  RÁM  TALÁLT,  MERT SZERET,  ÉS  SZOLGÁLHATOK   ANNAK,   AKI   VAN,  S   AKI  AZ   ÉLET  EGYEDÜLI,  IGAZ ÉRTELME,  CÉLJA.  AKI   AZ   EGYETLEN   BETELJESÜLÉS.

Így  tehát  már  nem keserít el   bénaságom  a pénz, a  többi   /egyébként fontos, becsülendő/   realitás területén,  ezeket  valahogy  mindig  megoldja  a  gondviselés,  és  ezt nevezem  csodának.  Az  elásott kincsre  rátaláltam,  ezt  szeretném  megosztani  veletek  továbbra  is.

„Márta,  Márta!  Bizony,  mondom   neked;  Mária   a  jobbik  részt  választotta!” 

TÍZ ÓRA KÖRÜL...

 Csatószegi Viktor

 

                                                  TÍZ    ÓRA    KÖRÜL…

 

„Elmentek   vele,  megnézték  hol   lakik,   és   aznap   nála  is  maradtak.  A  tizedik  óra   körül  járhatott.”

                                                                                                                                                (Jn. 1, 39/b)

Az   ember  életében  vannak  olyan  órák, amelyek  teljesen más irányba viszik, mint amelyet eltervezett.  Ezek  a  sorsdöntő  órák. Olyanok,  amit  soha  nem  lehet  elfelejteni, életünk végéig elkísérnek.  Egyszer  meghívást  kaptam   egy  ezüstlakodalomra,  a  fehér  asztalt kb. 20  rokon, és  jó  barát  ülte körül.  A   pohárköszöntők  után,  a  már  őszes férj  kezdett  mesélni, mi csendben figyeltük  szavait. Felidézte  a  napot,  és  órát,  amikor  megpillantotta  azt  a  komoly arcú, gyönyörű lányt,  amikor  tudta; ő lesz a felesége, senki más… Mindketten  mosolyogtak, s mindkettőjük emlékei  pontosan  megegyeztek arról az óráról.  Egy igazi barátság kezdete,  egy különleges  utazás élménye, egy koncert, amelyet az  I Musici Di Roma adott Félix Ayo hegedű virtuózzal,  ( a nagyterem majd’ szétrobbant… )  a naplemente ámulatba ejtő gyönyörűsége  S. Nicola  szigetének  partjáról  szemlélve, stb.  De mindezek emberi, horizontális élmények, bármilyen értékesek, bármekkora mély nyomot hagytak bennünk.

János   és  András  pedig  az  élő  Istennel  találkozott,  az  emberré  lett  Logosszal.  Arról  nem  ír János,  hogy  abban  a  házban  ahová  elhívta őket, miről  beszéltek, de  biztos vagyok abban; hatalmas élményben volt részük, hatalmas távlatok  nyíltak meg előttük. Olyanok, amelyre  öreg korában,  sok évtized  után is  pontosan  emlékezett.  Igen; „ a  tizedik  óra  körül járhatott.”

Ma is elhívja a vele történő  találkozásra  azokat,  akikre  rátekint, de nem egy napra, hanem egy egész életre. A  teljes, örök életre. Ezt az  élményt, ennek a kezdetét, minden más élmény fölé  kell helyezni, ennél  fontosabb  nem  létezhet. Éppen ezért,  minden  olyan  megtérés-beszámolót, amelynek alanya nem tudja megjelölni azt a  „tizedik  órát,”  kissé  értetlenül hallgatom. Azt olvasom Jókai Anna „Jákob lajtorjája” c. regényének 87. oldalán, hogy:

„És  mégis  készül  híd  a tökéletlen bölcsesség  épülő világa, és a tökéletes szeretet még meg sem sűrűsödött világa között.”  (Szépirodalmi Könyvkiadó.)

Ilyen hídra lépett János és András, amikor Keresztelő Szt. Jánostól elbúcsúzva, Jézushoz mentek. Lehet, azt hitték, hogy csak „beugranak” egy rövid időre, hogy megismerjék azt a különös prófétát, akiről már sokat hallottak. Fogalmuk sem volt arról, hogy a mulandóból, az örökkévalóságba ívelő hídra léptek…

 Jézus rám tekint,  és  elhív magához. Rálépek arra  a  készülő  hídra, amelynek  innenső  pillére tisztán  látszik, és a megkapott hit szemével látom azt a másik pillért kibontakozni.

A NEGYEDIK EVANGÉLIUM. (IV. V. bef. rész.)

 Csatószegi Viktor

                                        A   NEGYEDIK   EVANGÉLIUM.

                                              BEVEZETÉS.    IV. rész.

 

 

Jn. 1, 12-13.

„ Ám,  akik  befogadták, azoknak  hatalmat  adott,  hogy Isten  gyermekei  legyenek.  Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek, vagy a testnek vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.”

 

 A 12. vers a mi döntésünk felmérhetetlen felelősségéről szól. Ez semmiképpen nincs ellentétben azzal, hogy eleve Isten választja ki az övéit,  és hogy Jézus külön szólt szenvedése előtti imájában azokról, akiket az Atya neki adott. Itt arról van szó, hogy a személyre, névre szóló meghívásra igent, vagy nemet mondunk-e. Isten tiszteletben tartja a szabad akarat szabad döntését, senkit sem kényszerít az Ő szeretetére, követésére.  Isten maga a szeretet, és ettől az örökkévaló szeretettől indítva kínálja fel a hit, és az ebből fakadó viszont-szeretet kegyelmét.  Az előző részben írtam a visszautasításról,  a  szellemi sötétség  vakságáról , arról, hogy sajnos, lehetséges olyan mélység, amelyben vergődve nem fogja fel a világosság fényét az emberi sötétség.  Most  pedig  János felvázolja  az  „igen”  döntésének csodálatos vízióját,  végtelen perspektíváját.    Azt, hogy a korlátlan felség, az abszolút Hatalom, nem alattvalójának,  mintegy  béresének,  hanem         - ami a legtöbb; -    gyermekének tekinti  azt, aki hisz benne, és befogadja az életébe.  Itt, e  ponton látom én beteljesedni  azt  a boldogító állapotot, amelyet  így ír le a zsoltáros:  „Elől  és hátul körülzártál, és fölöttem tartod kezedet.”  Ezt nevezem a boldogságba burkolt csodának…   Az  íróasztalomon van  egy  gyönyörű kép,  ha ránézek, különleges békesség tölt be. Két  hatalmas  tenyér  között , mintegy fészekben, alszik egy kisfiú, s feje odasimul   a jobb tenyérhez.  Otthon  van…    Ez  az  állapot  kedves barátom, nem csak békesség, meghittség, beérkezettség, hanem HATALOM is!  Igen; hatalom!!!  A hagyma 3. rétegén élőknek hatalma van  a sátán felett, hatalma van  a világ lim-lomjai felett, és hatalma van a benne ólálkodó ó-embere felett.  No, ne domborítsd ki a mellkasodat, mert ez a hatalom  nem  a tiéd, nem belőled származik,  nem a te érdemed. Rád ruházott, és szigorú elszámoltatásra kapott hatalom ez!  Afféle, amit az apostolok kaptak a bűnök feloldozására, ők, akik csak bűnös teremtmények voltak.  Az Egyház is hatalmat kapott az Ige hirdetésére, a Szentségek szerzésére és szétosztására, de e mögött a Szentlélek áll, nem a sajátját mondja/adja, az Egyház tagjai pedig bűnös, megváltásra szoruló emberek.  Hatalom az is, hogy Isten fiainak nem kell ennek a világnak hamis, üveggyöngy, talmi értékrendjének rabságában vergődniük.

A 13. vers tipikusan Szt. János tollából való, abból a tollból, amelyet láthatóan az ő keze, de fizikai szemmel nem láthatóan, a sugalmazó Lélek fogott.  Egy ilyen, a „kárpiton túli” kijelentés, egyszerűen nem fogalmazódhat meg emberi agyban!!!    Ezt a mondatot többször kellett elolvasnom, mielőtt merészelek róla bármit is írni.

Ha  Isten  segít,  akkor  legközelebb  megpróbálom.

 

 

                                        A   NEGYEDIK   EVANGÉLIUM.

                                       BEVEZETÉS.    V.   (befejező)  rész. 

 

 

Jn.  1, 13.

„  Akik   nem   a   vérnek,  vagy  a   testnek   vágyából,   hanem  Istenből   születtek.”

 

Tán  arról  tudósít   János,  hogy  a  Terra  bolygón  élő  emberek egyik  része  a  biológia és fizika, közismert,  ősi,  változatlan rendje szerint  születik, de  van egy kivételezett,  különleges másik  rész, akiket Isten közvetlenül , valamiféle emanáció útján helyez az emberi társadalomba?  Botorság lenne ilyesmire gondolni, keresni, kutatni kell tehát ennek a rejtélyes mondatnak mélységes titkát. János semmilyen magyarázatot nem fűz hozzá, amit nem csodálok, mert aligha lehet ezt úgy megértetni, mint pl. a sejtek működését. Ő megértette, mert: MEGÉLTE. Szinte látom, amint tépelődik, keresi a megfelelő szavakat, múlik az idő, egyre jobban érzi, hogy ez nem megy… aztán felsóhajt, és azt mondja; „ akinek a Lélek akarja, annak  megnyitja, amint  ezt velem is tette.”   Akinek…  Azóta milliók olvasták/olvassák  ezt a szakaszt, benne ezt a mondatot, és siklanak át rajta,  a prédikációk 90%-ában sem hallani ennek kifejtését, pedig        - tudd meg barátom, -       erre a mondatra  /is/   épül  a dogmatika  kegyelemtani traktátusának   egy része,  s ez a mondat  hatalmas teológiai disputáknak egyik sarkköve.  Szt. Ágoston  híres  „massa  damnata” sokat  vitatott  tételének, és a pelágiánus eretnekséggel vívott  harcnak  egyik hivatkozási  pontja.

Éppen  ezért  én is csak  mintegy szemlélem ezt a titkot,  és dehogyis merészelnék  a megfejtő szerepében tetszelegni. Persze, ráérzek, sejtek valamit, de ennek a sejtésnek kell egy rövid bevezetést adnom.

Minden rejtett érzést, gondolatot eltakar a felszín. Utazol a villamoson, és megértő mosollyal nézed azt a fiatal lányt és fiút, akik  egymás  kezét  fogva  állnak, egy szó sem szólnak, csak nézik egymást.  Te EZT látod. De hogy mi megy végbe az agyukban, a szívükben, azt csakis ők tudják.  Az édesanya este füröszti a pár hónapos kisbabáját, s dúdolgat közben.  Füröszt, - dúdolgat. De azt, hogy mit érez, senki nem láthatja, élheti át.  A  Zeneakadémia  termében  Bach-est  van.  Zenekar, kórus, karmester, - és én, a  bal, 12. sorban.  János passió.   Zúg, „imádkozik”  a kórus: „Christe, du lamm Gottes, Der du trägst die Sünd’ der Welt, Erbarm dich unser!”  Na, magyarázza ezt el nekem a legnagyobb zenetudós, zeneesztéta! Milyen fizikai törvény szerinti hullámzás teszi, hogy ebbe beleremeg a szív, és  - egy nagyot kell nyelni???? Azt, hogy testeddel ott ülsz a széken, de mégis súlytalanul lebegsz, s eltűnik a tényleges környezeted?

Van egy születés, a végtelenített láncolat egy láncszeme. Biológikum.  S van egy születés a természet rendje szerint, de olyan, amelyet már a fogantatás pillanatában elpecsétel a Teremtő. Aki  VAN, Aki  azt mondta, hogy „mielőtt anyád méhében fogantál volna, MÁR ISMERTELEK.”   Öröktől fogva tervem van veled, az életeddel, elrendeltelek az örökkévalóságra. Küldetésed van, személyre szabottan. Bár emberi vágyból, „a férfi akaratából” születtél, de valójában belőlem lettél, általam előre megszenteltettél. A felszín semmit nem árul el mindebből, gügyögsz, sírsz, és követeled az anyatejet. De  te  nem csak  erre  a földre születtél… Titokzatos, rejtett  módon, külön tőlem, belőlem vagy. Majd egy általam meghatározott módon és órában megkapod azt a belső fület, amellyel meghallod az elhívásomat, amit HITNEK fogsz nevezni. Lesz egy különös szemed, amellyel az én leírt üzenetemet fogod meglátni a sorok mögött, és megkapod az erőt ennek a hirdetésére. Éles szemmel fogod megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, a részt, az egésztől. Körülvesz téged is a világ, de te nem fogsz tudni ebben kényelmesen berendezkedni, mert idegen lesz tőled, és te is az leszel a számára.  Ne hidd, hogy elengedem a kezed, ha az ösvény mellé lépsz vaksi módon, mert visszaterellek, hisz én még a sír mélyéből is kimenthetem, akit akarok!  Igen; embertől születtél –testileg.  De te, 

 

 MINDENEKFELETT:      BELŐLEM,   A   TE  ISTENEDBŐL   SZÜLETTÉL!

A NEGYEDIK EVANGÉLIUM. ( I. II. III.)

 Csatószegi Viktor

A  NEGYEDIK   EVANGÉLIUM. /Szt. János/ 

(A SUGALMAZÁS  CSÚCSA,  ÉS  CSODÁJA.)

 

 

                                                  BEVEZETÉS.     I.  II.  III. rész.  

 

Csak  Isten a tudója, hogy milyen, és mekkora belső vívódások előzték meg bennem ennek a sorozatnak elindítását. Napokon keresztül, többször akartam leülni ide, gomolyogtak fejemben a szempontok, a  gondolatok, de mindezek akkora tömegben, hogy egyszerűen képtelen voltam az aranyat kiválogatni a homokból…   Valamiféle Mózes-effektus lehetett ez, olyasféle, mint amikor a Midianiták földjén legeltette apósának, Jetrónak a nyáját, és megpillantott egy lángoló, de nem elégő csipkebokrot, odament, s meghallotta az Örökkévaló hangját,  Aki  a későbbi párbeszéd előtt leparancsolta Mózes lábairól a sarukat, mondván; „szent ez a hely.”   Kijelentette LÉNYEGÉT;  „Ehje, aser ehje.” (Vagyok, aki vagyok.) Majd ezt követően hatalmas feladattal bízta meg ,         -amelynek következménye lett az exodus, -        de ezt Mózes nem akarta elfogadni, s mentségül felhozta a totális alkalmatlanságát. Nos, én is alkalmatlannak érzem magam arra, hogy mindazt, amit megmutatott nekem az Úr, mindazt, amit  látok/érzek  a szeretett tanítvány írásában, mindazt, amit LEHETETLEN szavakba foglalni, mégis megkíséreljem.  De aztán meghallottam a rémülten eldadogott mózesi kifogásokra adott választ             - mutatis mutandis:  -      „Majd segítek az írásban, és azt fogod írni, amit írnod KELL.”   Fellebbezésnek helye nincs, hát nekifogok…

 

A  12 tanítvány  közül  egyedül ő nem lett vértanú, neki azt a feladatot szánta Mestere, hogy  megérje az idős kort,  hogy egy nagyobb távlatból visszatekintve tudja mérlegelni, tudja „megfesteni”  Jézus személyét, környezetét, és a vele történteket. De  nem oly  módon  mint a szinoptikusok, hanem  az EGÉSZET belehelyezte az örökkévalóság távlatába, és az őt inspiráló Pneuma  erejével rámutat az események mögöttesére, és az eleve elhatározott céljára. Kiérlelt mélység,  és  magasság  (altitudo) jellemzi minden mondatát, olyan  természetfeletti minőségben, amelyhez az a csend, az a magány kellett, amely meg is adatott neki. Nem vesztegeti el az idejét, energiáját a kronológia aprólékos részleteinek leírásával,         - „aquila non captat muscas,”…. -      hanem  a közénk testesült Ige messiási mivoltát, a kenószisz csodáját,  tanításának, és bűnbocsátó, sebeket gyógyító szeretet-hatalmát, de legfőképpen: a MEGVÁLTÁS irgalmát tárja elénk. Ő ott volt Jézus minden lényeges eseményénél, s egyedül ő állt keresztje alatt, az apostolok közül.  Őt választotta ki Jézus, hogy legyen gondozója édesanyjának.   (Mennyi információt gyűjthetett be tőle…)  Egészében; a Pünkösd utáni karizmák kiáradása válik érzékelhetővé, tapinthatóvá János életében, látásában, evangéliumában, leveleiben, no és a Jelenések Könyvének misztikumában. Ő valóban apokalipszist írt  (leleplezést, feltárást,) nem csak ebben az új szövetségi rész utolsó „könyvecskéjében,” hanem a megelőzőekben is.  Igen; az a kárpit ketté hasadt péntek délután 3 órakor, de a mennyei titkokat eltakaró kárpitot ez a szent misztikus látnok tárta szét előttünk igazán. Úgy vélem, ha elveszett volna a másik három szerző szerinti Evangélium,   /borzasztóan nagy kár lenne!/  akkor is teljes képet kapnánk a mi Urunkról, Megváltónkról.

E bevezető írásom lezárásaként, fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem  teológiai értekezést kívánok írni, ezt megtették, és teszik a biblikus szakemberek, akiket ez érdekel, bőséges források állnak rendelkezésükre. (Fontos!!!)  Csekélységem csak arra vállalkozik, hogy mintegy búvár, elmerüljön Szt. János isteni áramkörében, és megossza veletek mindazt, amiket az Úr Szelleme megvilágít számára a napi, bibliai csendességében.

                                                        VENI  SANCTE  SPIRITUS!

 

 

                                                            KEZDETBEN…

 

Fantasztikus!!!!   A teljes Biblia két főrészből áll; ó, és új szövetségből, és mind a kettő ugyanazzal a szóval kezdődik:   „KEZDETBEN.”   (Számomra ez is az egyik bizonyíték e két könyv szerves egysége mellett.)  Ámde, a belső tartalma teljesen  más,  mindkét helyen.  A Genezis elején arról ad számot, hogy a FIZIKAI, a KOZMOLÓGIAI teremtésnek mi volt a kronológiája. (Nem term.tudományos mű a Szentírás!)

  Szt. János azonban csakis azért használja e szót, mert jobbat nem talált. Nem is lehet találni, mert a misztériumról csak dadogni lehet, csak kapkodva a levegő után, szó-pótlékokkal próbálkozni lehet, kedves barátom!  Ennek a kezdetnek nincs kezdete a mi szegényes, fogalmi gondolkodásunk  értelmében. Talán valamelyest rásejtünk egy kicsit, ha sokszor, és ha teljes csendben elolvassuk a „vagyok, aki vagyok” kijelentést. Tehát, nem „lettem,”  hanem  VAGYOK. Örök jelen. Istenben nincs múlt, és jövő. Ő a Lét totalitása!

 

 

                                            A   NEGYEDIK   EVANGÉLIUM.

                                                    BEVEZETÉS.   II.rész.

 

Lehetne  még  fejtegetnem a filozófia  tér-idő fogalmát, tán segítene  is jobban megközelíteni a „kezdetben” szó  mélységét, de  mégsem teszem,  mert  szeretném tartani  magam  ennek az  írásnak exegézis jellegéhez, sőt,  ennek az oldalamnak kezdettől fogva  kitűzött célgondolatához; a Krisztus, és Biblia központú szolgálatához. Azzal is tisztában vagyok, hogy ha betartom ezt, és oldalakon át boncolgatnám e szót, akkor sem lennék képes megragadhatóvá  tenni,  hiszen  - én sem értem… Nagy, nagy misztérium ez, és e testben élve „ homályosan, tükör által” látunk.  Szeretném hát itt, és most a szívedbe vésni testvérem, hogy mindent, ami Istennel, ami az Ő közénk testesült Igéjével, s a természetfeletti valósággal kapcsolatos, azt  CSAKIS  A  SZENTLÉLEK  KEGYELMÉVEL,  AZ  Ő FÉNYÉBEN LEHET MEGISMERNI,  SŐT;  MEGTAPASZTALNI.  (Persze, nem a teljességét, mert azt  nem itt kapjuk meg.)  Akiben  „lakást  vesz”  Isten Lelke  /Szelleme,/  abban  a  teljes Szentháromság  él. Ezt  nevezzük  mi  a  kegyelem állapotának, ami  egyenlő az  itt megkezdett örök élettel. Ez a mi hatalmas méltóságunk,  olyan, amely  nem a  mi érdemünk, hanem ingyen, szeretetből kapott  khárisz-karizma=ajándék. Nem lehet „kikönyökölni,”  de  lehet nyitottnak  lenni  rá, és  könyörögni  érte. Vannak a Szentírásnak olyan mondatai/szavai, amelyet még a Nobel díjas tudós sem képes befogadni, mert nem a behatárolt, természetes értelem kereteihez vannak szabva.  „Akinek füle van a hallásra, hallja meg.”  AKINEK…  A hittel, az Igével, és a Szentségekkel  tisztára mosott lelkű ember előtt, egy-egy kegyelmi pillanatban olyan távlatok nyílnak meg, amelyekről csak dadogni lehet, szavakkal nem fejezhető ki.  Nos, hát ilyen szó ez a „kezdetben” is, amely ráutal Jézus Krisztus öröktől valóságára, arra a tényre, hogy MIELŐTT felhangzott  volna  az  Atya  „legyen” szava, vagyis az anyagi létforma  első pillanatának indítása,  az a „kezdetben,” amely a Genezis első szavában foglaltatik, -      már  VAN a teljes Szentháromság, és benne a Logosz, Akinek nincs kezdete, Ő : VAN…Tán sikerült ösztönzést adnom arra,  (ha már egyszer képtelen vagyok megnyitni e szó lényegét,) hogy hajtsd tenyeredbe a homlokod egy éjszakai órán, vagy  amikor betérsz egy templomba, akkor, amikor ott nincs semmilyen alkalom, leülsz a leghátsó padba, és önmagadat mindenféle napi dologtól kiüresítve; nézed Őt…  Csak  úgy…  Hidd el; visszanéz rád! Mégpedig azzal a tekintettel, amellyel az én régi barátomat, Bartimeust is meglátta, megszánta, és:

 LÁTÓVÁ TETTE.  MERTHOGY  A   TELJES,  AZ   IGAZ  LÁTÁST,  CSAKIS   JÉZUSTÓL  LEHET  MEGKAPNI.  ENNEK   A  „KEZDETBEN”   SZÓNAK  ALTITÚDÓJÁRA  IS   EZ  VONATKOZIK…

 

 

 

                                                  A  NEGYEDIK  EVANGÉLIUM.

                                                      BEVEZETÉS.    III. rész.

 

Jelen  esetben,    (vagyis  a  jánosi  Ev.  esetében,)  a  „bevezetés”     -prológus-    szót,  az  1-14. versekre  értjük.  Ezt  a  14  verset  próbálom  kifejteni, de  nem  a  teljességre  törekedve,  mert  akkor nem  itt tenném közre, hanem vaskos  könyvet kéne írnom…  Azután: e 14 versből is csak azokra térek rá, amelyeknek megítélésem szerint nagy, és örök üzenete van, amelyek hatalmas teológiai jelentőséggel bírnak. Végül; arra jutottam, hogy ebben a sorozatban végig követem a negyedik Evangéliumot, hiszen jelenleg ez a mindennapi Ige-olvasmányom is! Ebből következik a metodikám:  elmélkedve  olvasom  sorjában, s ha eközben egy-egy mondat/szakasz  megérint, megnyílik előttem, akkor erről fogok beszámolni, lehetőleg még aznap. Tehát nem folyamatos tanulmányról lesz szó!  Abban is biztos vagyok, hogy mindeközben elém kerülnek olyan írások, hírek, előadások, nekem írt levelek, amelyek azonnali reflexióra indítanak, s ezeket nem  fogom félre tolni mindaddig   amíg  a  negyedik  Evangélium  végére  érek.  A  friss,  „dinamittal  töltött”  impulzusok,  nem  konzervek… Ennyit  a műhelyemből, és most  következzék a prológus 5. verse:

„A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.”

Ha  ezt  a mondatot  egy papírra írná valaki  forrás megjelölése nélkül, akkor is, abban a pillanatban rávágnám;  ez  Szt. Jánostól van, ez tipikusan  az ő stílusa! Végig vonul minden írásán ez a páros szembeállítás;  sötétség-világosság,  e  világ fiai,- Isten gyermekei.  Vannak olyan biblikusok, akik feltételezik, hogy  János,  mielőtt  Jézus  nyomába szegődött,  az  esszénusok  között is megfordult. Nos; a kumráni tekercsek tanúsága szerint, ők használták sorozatosan ezeket az ellentéteket.

Ebben a rövid mondatban én egy permanens igazság foglalatát vélem rögzíteni, mert  az  Isten világosságát/igazságát  sem a „sötétség” megtestesítője; a sátán, sem pedig a hagyma első rétegén élők soha nem fogták fel, s ez ma is pontosan így van.  Ha  Lucifer felfogta volna,  ha  a  „non serviam” pokoli  gőgje nem borít hályogot a szemére, akkor soha nem lázadt volna fel. Számára nincs irgalom, mert  az  Úr  közvetlen  közelségében élhetett, nem kellett hinnie, láthatott, tapasztalhatott;  SZABAD   DÖNTÉST  HOZOTT!  Az  „e világ fiai” pedig  azért nem  fogják fel, mert tekintetük  csak az öt érzékszervükkel  megragadhatókra  szegeződik, és a részeket tekintik egésznek Süketek a felkínált kegyelem belső hangjára, antennájuk csakis a napi történések, és a kis percecskék szűk horizontjának zsibongására vannak hangolva. A harangok nekik is szólnak,  a  Biblia számukra  is hozzáférhető,  a templomok kapuin ők is beléphetnének, hogy meghallják az örök érvényű üzenetet, hogy az élet Kenyerével táplálkozhassanak, de hát érdekesebb a napi hírek, csatározások, pitiáner botrányok, tiszavirág életű celebek, és egyéni érdekeik hajhászása. Nincs fülük az Isten igazságának meghallására, nincs szemük  „A”  Fény szemlélésére. Ha csak egyetlen pillanatra is meglátnák szánalmas állapotukat, futnának, rohannának az újjászületés szent ajándékáért…  Mindezeket nem csak  én látom  így,      - az csupán egy szubjektív emberi látás lenne, -     hanem  a sugalmazottan írt János  evangélista is. Szinte  kihallom  ebből  a mondatából  a  szíve  mélyéből  feltörő  keserűséget;      „ ….. de  a sötétség nem fogta fel.”   Olyan  ez  barátom,  mintha  valaki  olvassa  Arany János, Vörösmarty Mihály,  Babits Mihály,  Reményik Sándor,  Ady Endre, Wass Albert verseit,  hallgatja  Bach, Vivaldi, Sammartini, Mozart  és Schubert stb. muzsikáját,  de unalmában összecsukja a könyvet, elzárja a DVD lejátszóját, és kimegy a konyhába töpörtyűt kenyérrel majszolni…. Nem fogják fel. Nagy, nagy titok ez, mármint a kiválasztottság, az elhívás misztériuma. Igen, mert senki sem születik a saját maga által  meghatározott fülekkel, és nem lehet a Mammut  Áruház műszaki részlegén a metafizikára,  pláne, a transzcendensre ráhangolt antennát vásárolni…  Egyszer  találkoztam egy távolabbi ismerősömmel, aki hosszasan panaszolta súlyos, halálos betegségét,     - éppen a kórházból jött, -     és amikor a végére ért,  kimondta  az ő konklúzióját: „egyszer úgyis mindennek vége lesz.”  Vagyis;  KAMPEC…  Próbáltam ezt finoman megkérdőjelezni, és a mondandómat azzal befejezni, hogy mi az EGYETLEN megoldás.  Mintha kínaiul beszéltem volna, s egy hirtelen mozdulattal nyújtotta a kezét, és megdermedt arccal búcsúzott.  De a sötétség nem fogta fel…  Ez ellen sem János, sem Péter, sem Pál apostol sem tudott semmit tenni, mi sem tudunk, akik ingyen kegyelemből, és irgalomból megkaptuk  a salamoni „halló szívet.”   (Merthogy az eredeti héber szövegben nem bölcsességet, sem engedelmességet kért Salamon az Istentől, hanem halló /!!!/ szívet! Ez a szó áll ott: „sómea.”=halló. Ugye ismerős több Zsoltár kezdő szavaként; „Söma Izrael!” =Halld Izrael! Nos  hát, ebből  ered. 
A fiatal Salamon király trónra lépésekor halló szívet kért az Úrtól (az eredeti szöveg pontos fordítása szerint) – hogy jól tudjon kormányozni. Jól tudja végezni azt a feladatot, amire elhívatott, amire Isten őt szánta (1 Kir. 3:9). Rá  akart  hangolódni     – halló szívvel –     Isten  eligazító szavára, hogy értelmes életet élhessen  az Isten dicsőségére. 

A  „rejtek ölén” képződő  szívet sem  mi alakítjuk  a  magunk számára. Ezért hát a virtuális hagyma 3. rétegén  élők  két  dolgot tehetnek:   1./  Hálásan megköszönik minden reggel Istennek, hogy  olyan fület/szívet kaptak ingyen ajándékul, amelyekkel felfoghatják az Ő világosságát. Nem tekintik ezt saját érdemüknek.   2./ Könyörögnek azokért, akik befogják a fülüket a hívó, szerető hang elől, és azonnal elköszönnek megkövült arccal, amint olyan „érthetetlen dolgokat” mondanak nekik, mint:  „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkének kárát vallja?”  

 

                            „ MONDD;   MIT   ÉRLEL   ANNAK    SORSA?????”...

folytatom.