TÍZ ÓRA KÖRÜL...

 Csatószegi Viktor

 

                                                  TÍZ    ÓRA    KÖRÜL…

 

„Elmentek   vele,  megnézték  hol   lakik,   és   aznap   nála  is  maradtak.  A  tizedik  óra   körül  járhatott.”

                                                                                                                                                (Jn. 1, 39/b)

Az   ember  életében  vannak  olyan  órák, amelyek  teljesen más irányba viszik, mint amelyet eltervezett.  Ezek  a  sorsdöntő  órák. Olyanok,  amit  soha  nem  lehet  elfelejteni, életünk végéig elkísérnek.  Egyszer  meghívást  kaptam   egy  ezüstlakodalomra,  a  fehér  asztalt kb. 20  rokon, és  jó  barát  ülte körül.  A   pohárköszöntők  után,  a  már  őszes férj  kezdett  mesélni, mi csendben figyeltük  szavait. Felidézte  a  napot,  és  órát,  amikor  megpillantotta  azt  a  komoly arcú, gyönyörű lányt,  amikor  tudta; ő lesz a felesége, senki más… Mindketten  mosolyogtak, s mindkettőjük emlékei  pontosan  megegyeztek arról az óráról.  Egy igazi barátság kezdete,  egy különleges  utazás élménye, egy koncert, amelyet az  I Musici Di Roma adott Félix Ayo hegedű virtuózzal,  ( a nagyterem majd’ szétrobbant… )  a naplemente ámulatba ejtő gyönyörűsége  S. Nicola  szigetének  partjáról  szemlélve, stb.  De mindezek emberi, horizontális élmények, bármilyen értékesek, bármekkora mély nyomot hagytak bennünk.

János   és  András  pedig  az  élő  Istennel  találkozott,  az  emberré  lett  Logosszal.  Arról  nem  ír János,  hogy  abban  a  házban  ahová  elhívta őket, miről  beszéltek, de  biztos vagyok abban; hatalmas élményben volt részük, hatalmas távlatok  nyíltak meg előttük. Olyanok, amelyre  öreg korában,  sok évtized  után is  pontosan  emlékezett.  Igen; „ a  tizedik  óra  körül járhatott.”

Ma is elhívja a vele történő  találkozásra  azokat,  akikre  rátekint, de nem egy napra, hanem egy egész életre. A  teljes, örök életre. Ezt az  élményt, ennek a kezdetét, minden más élmény fölé  kell helyezni, ennél  fontosabb  nem  létezhet. Éppen ezért,  minden  olyan  megtérés-beszámolót, amelynek alanya nem tudja megjelölni azt a  „tizedik  órát,”  kissé  értetlenül hallgatom. Azt olvasom Jókai Anna „Jákob lajtorjája” c. regényének 87. oldalán, hogy:

„És  mégis  készül  híd  a tökéletlen bölcsesség  épülő világa, és a tökéletes szeretet még meg sem sűrűsödött világa között.”  (Szépirodalmi Könyvkiadó.)

Ilyen hídra lépett János és András, amikor Keresztelő Szt. Jánostól elbúcsúzva, Jézushoz mentek. Lehet, azt hitték, hogy csak „beugranak” egy rövid időre, hogy megismerjék azt a különös prófétát, akiről már sokat hallottak. Fogalmuk sem volt arról, hogy a mulandóból, az örökkévalóságba ívelő hídra léptek…

 Jézus rám tekint,  és  elhív magához. Rálépek arra  a  készülő  hídra, amelynek  innenső  pillére tisztán  látszik, és a megkapott hit szemével látom azt a másik pillért kibontakozni.