Csatószegi Viktor
TÖPRENGÉSEIMBŐL…
Nemrég valaki felhívta a figyelmemet egy blogra, amelynek címe: „Kiszámoló, - egy blog a pénzügyekről.” Az illető tisztában van az én teljes tájékozatlanságommal, s alkalmatlanságommal e vonalon, mégis megkísérelte a reménytelen, naiv vállalkozást, azt, hogy legalább elemi szinten legyen rálátásom a gyakorlati életnek e szegmensére. Nagyon sok a dolgom, tennivalóm, de ennek ellenére kinyitottam rövid időre a kis ablakot a pénzvilág irányába, de igen gyorsan be is csuktam… Hideg levegő csapott meg , és még erősebbé vált a bizonyosságom; ez a terület soha nem lesz az érdeklődésem tárgya, totálisan rezisztens, analfabéta vagyok, és maradok is. Mindezek ellenére elolvastam 2-3 kommentet, és ezekre reagálnom KELLETT. No lám, nincsenek véletlenek, Isten csodálatos dramaturg, olyan területen is ad szolgálati lehetőséget, ahol álmomban sem mernék erre gondolni. Az egyiknek írója arról számolt be a blog tulajdonosának, hogy annyira megragadta őt a pénzügyi tanácsadás; hogy belemélyedt, s inkább nem ment el a karácsonyi éjféli misére. Bátorkodtam a kétféle dimenzióra rávilágítani. Tehát; az Antarktiszon is lehet puha kalácsot találni!
Mindezek után éreztem, hogy valami elkezd bennem tovább gyűrűződni e kis mellék-ösvényt követően, gondolattöredékek képződtek, ezek összeálltak, és most megpróbálom a lényegét írásban rögzíteni
A szerző írásait, pénzügyi tanácsait olvasva, szinte elkápráztatott a tudása, de főleg; ELIGAZODÁSI KÉPESSÉGE, naprakészsége ebben a roppant bonyolult világban. Olyan ember ő, mint egy taxisofőr a világvárosban: minden mellékutcát, ügyes útvonal rövidítést ismer, villámgyorsan kerüli ki az akadályokat, tehát ura a terepnek. Ez a blogger ismeri a pénz, a pénzvilág titkait, tudja, miképpen lehet mindennel spórolni, miként lehet kamatoztatni 5 Ft-ot úgy, hogy abból rövidesen 5 millió legyen… Barátaim! Erre születni kell! Arra is születni kell, hogy a műszaki világ rejtelmeit ismerhesse, s használhassa valaki. No, itt van bennem hatalmas kisebbségi komplexus, valahogy olyannak érzem magam, mint a tanyasi kisfiú, a pesti Nagykörúton… Százezrek, milliók ágyazódnak be tökéletesen ennek a világnak körforgásába, az egyre jobban felgyorsulóbb pörgésébe, mégpedig gyorsan, otthonosan. Ismernek minden átjáró házat, kerülő utat, előnyszerzési technikát, és teljes magabiztossággal uralják életük menetét, kiteljesednek, érvényesülnek. Biztosan választanak az okos telefonok ezrei közül, tudják, melyik boltban mit érdemes vásárolni előnyösen, melyik banknál mit lehet elérni, és kivel/kikkel érdemes jó kapcsolatot ápolni. …….én pedig csak ülök, és csodálkozom… Egy régi barátom mondta ; „Viktor, te igazán világra való vagy! - Csak nem erre a világra…” Ennek igazságát a mai napig sem tudnám megcáfolni. Ha én kereskedő, vállalkozó lennék, az a bolt, az a cég igen rövid idő alatt csődbe kerülne. Egy pohár víz nem sok, de annyit sem tudnék profitálni. Nos, hát: erre is születni kell…
Tűnődöm. Tényleg kétféle ember van. Azok, akik nem adnak pénzt egy könyvért, ügyesebb megoldásnak tartják azt kölcsönvenni, vagy tableten olvasni a metrón, s kiváló pénzügyi érzékkel számolják ki, miszerint egy könyv ára, és felhasználása között mi a reláció. No, meg a könyvek csak foglalják a helyet, amint az említett kommentelő ezt le is írta, és összehasonlította az egy célra használható konyhai gépekkel… Ilyenkor érzem magam fejbe vágva. Két világ, totálisan inkompatibilisek egymással. Eddig még soha nem éreztem azt, hogy a könyvtár szekrényeim elvennék a helyet más, ennél fontosabb tárgyak elől. Tudnám még igen hosszan sorolni az ellentét-párokat, de tán ennyi is elegendő ahhoz, hogy érzékeltessem a bennem lévő kavargást. Azt, hogy étkezésnek lehet nevezni a Mac Donald's áporodott, zsírszagú tömegvilágában, műanyag tálcáról bekapott akármit, és az otthon atmoszférájában, a terített asztalnál, porcelán, s tiszta tányérokból elfogyasztott ételeket. Actio humanis, - actio humana… Kétféle világ, kétféle ember, kétféle mentalitás.
Mostanra megnyugodtam, nem járom már peripatetikus köreimet a szobában. Egy belső hang megszólalt; „Valóban béna kacsa vagy te fiam ennek a világnak vaskos realitásaiban, de ha egyszer én kiválasztok valakit, ha név szerint elhívom, akkor őt TELJESEN BETÖLTÖM! Mégpedig annyira, hogy más, egyéb dolog számára nem marad hely az agyában, a kezeiben, és a szívében. Ne akarj te ITT berendezkedni, s otthon lenni! ELÉG NEKED AZ ÉN KEGYELMEM!” Maradok hát továbbra is együgyű létező. - Egy ügyű…
Valóban, a fentiek ellenére is boldog vagyok. Igen, mert a részek helyett az EGÉSZET, az eszközök helyett a CÉLT láthatom. Nem az én alkalmasságom miatt, dehogyis. Hanem azért, mert Valaki erre nyitotta rá a szemeimet.
Tudom; becsaphatnak, tudom; legtöbbször képtelen vagyok jól vásárolni, és olyan idétlen a mozgásom ezen a talajon, mint Baudelaire Albatroszáé.
S MÉGIS, MÉGIS ÖRÖMBŐL ÁLL MINDEN NAPOM, MERT RÁM TALÁLT, MERT SZERET, ÉS SZOLGÁLHATOK ANNAK, AKI VAN, S AKI AZ ÉLET EGYEDÜLI, IGAZ ÉRTELME, CÉLJA. AKI AZ EGYETLEN BETELJESÜLÉS.
Így tehát már nem keserít el bénaságom a pénz, a többi /egyébként fontos, becsülendő/ realitás területén, ezeket valahogy mindig megoldja a gondviselés, és ezt nevezem csodának. Az elásott kincsre rátaláltam, ezt szeretném megosztani veletek továbbra is.
„Márta, Márta! Bizony, mondom neked; Mária a jobbik részt választotta!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése