EMMAUSZ.

 Csatószegi Viktor

                                                           EMMAUSZ.

Az emmauszi tanítványok.

13Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. 14Az eseményekről beszélgettek. 15Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De szemük képtelen volt felismerni. 17Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. 18Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” 19„Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. 20Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. 21Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. 22Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, 23s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” 25Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. 26Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” 27Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. 28Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. 30Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. 32„Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” 33Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. 34Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.

                       

 

 

Az utóbbi hetekben gyakran került elém ez a perikópa, de úgy érzem, soha nem elégszer.  Minden egyes mozzanata kitölt egy igehirdetést, és elindít egy önvizsgálati folyamatot. Éppen ezért most csak „kiragadok”   két-három  részt, azokat, amelyek engem nagyon  megérintettek. 

Forrón tűz a nap, belül hideg kiégettség, fárasztó kutyagolás a poros úton. Letargia. S mindehhez ráadásként egy idegesítően tájékozatlan idegen is hozzájuk szegődött, olyan valaki, akinél egy 10 éves gyerek is jobban volt informálódva  azon a vidéken.   „Te vagy az EGYETLEN idegen  Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt……?”  Nem tudta…    „Azt reméltük pedig.”  No, hát ez a REMÉNY halt meg bennük.  Ugye testvérem, átéltél te is már efféle emmauszi utat? Olyat, hogy akkor is sötéten borús az ég, amikor ragyogóan süt a nap. Nem lehet tanítványnak nevezni azt, akit nem látogat meg a lélek sötét éjszakája! A hit kemény próbatétele. Az a szituáció, amikor a talpadat töri az út sok köve, s emellett belül sebez a kozmikus magány, az ÉLI, ÉLI LAMMA SZABAKTÁNI???  Ha mindezeket Jézus átélte, akkor a tanítvány sem lehet súlyos keresztek nélkül! Fogadd el zarándoklásod emmauszi szakaszait alázattal, készséggel, mert ezekben Jézus csatlakozik hozzád! Ne légy olyan, mint Kleofásék, akiknek  „szemük képtelen volt felismerni.”   Jézust.

Következett az igehirdetés;  „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak? Aztán Mózesen elkezdve ……MEGMAGYARÁZTA  NEKIK,  amit az Írásokban róla írtak.”  Igen, ez a homília! Kibontani a híveknek az Igét, táplálni őket az egyetlen Igazsággal=Krisztussal.  De képzeld; ez az ige-szolgálat sem volt elegendő a vaksi szemük felnyílásához, az idegen, továbbra is idegen maradt.  A kegyelem azonban itt aktiválódott: ezt a tájékozatlan idegent BEHÍVTÁK abba a fogadóba. (Ekkor hangzik el az a csupa dallam mondat; „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.”  Hallod???? Akkor  tedd  imáddá!!!!!!! )

Most pedig lélekben borulj térdre, amint a Szentmisében, az átváltoztatás előtti percben.  Merthogy ekkor történt a Terra nevű bolygón a második Szentmise, a második Kenyértörés. Ugyanazok a szavak, ugyanazok a mozdulatok, mint azon az utolsó vacsorán…  Igen, ott valóságos Eucharisztia volt! Tudd; EZÉRT, csakis ezért nyílt meg látásra a szemük!  Azok a szemek, amelyek nem ismerték fel az Urat a csatlakozásakor, az Írások kifejtésekor,   azonnal rányíltak Mesterükre, a Kenyér szent titkának megjelenítésekor .  HÁÁÁÁÁÁÁT;  EZÉRT  TÖBB  JÉZUS , /TESTBEN, ÉS METAFIZIKAI LÉTÉBEN,/  mint a saját Szava!  A vasárnapi terített asztal       - Igével és Kenyérrel -      nem  „kötelező,”  aminek eleget kell tenni, hanem  ODA  KELL FUTNI/ROHANNI, mert annál nincs több! Ha nem így érzed, akkor még nem nyílt ki a szemed…

„Kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ODANYÚJTOTTA NEKIK.”   Ha pedig odanyújtotta, ha pedig erről felismerték,  ha pedig tudták, hogy önmagát nyújtja nekik, akkor azt a kenyeret magukhoz  is vették az utolsó morzsáig.  Szent meggyőződésem, hogy emiatt, semennyi kenyér nem maradt azon az asztalon, de amiatt sem, mert bizony alaposan megéheztek  ama 60 stádiumnyi gyaloglás után. Jézus velük maradt a Kenyér színe alatt, így nyugodtan „eltűnt a szemük elöl.”  Ő nem duplikátum… Amit akart a hozzájuk való csatlakozáskor, elvégezte;  felnyitotta belső szemeiket, kiseperte szívükből  a letargiát, megerősítette őket a hitben, =felragyogott a nap!!!!  Új életre születtek abban a fogadóban,  barátaim!!!

S  ezt a szétfeszítő  EUANGELIUMOT=ÖRÖMHÍRT  nem  lehet egy percig  sem önmagukban tartaniuk. Pedig de jó lett volna mindezek után kibérelni egy felső szobát, nagyot aludni, és másnap folytatni útjukat  Emmausz  felé. De a Kenyér erejéből, a teljes látásra kinyílt szemük feletti boldogságukban dehogyis tudtak volna békésen pihenni.  „ Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe.”  Ott együtt találták az apostolokat, és ebben az apostoli közösségben erősítették egymást a hitben, abban a hitben, amelyet  aztán vittek-vittek az egész akkori világba. S a rájuk épült Egyház  is  ezt  teszi,  immár 2000  éve Krisztus követségében járva, az Ige, és a Kenyér erejéből.

Akiben Jézus él, akinek Jézusra nyílt rá a szeme, az Pállal együtt mondja/kiáltja;  „Caritas Christi urget nos." Krisztus szeretete sürget minket.”   

 

                 LEGYEN  HATALMAS  ERŐFORRÁS  MINDEZ,  A  TE  SZÁMODRA  IS!