TŰNŐDÉS AZ IGAZSÁGOSSÁGRÓL, ÉS AZ IRGALOMRÓL. (Három részben.)

Csatószegi Viktor 

 

                                      Az igazságosságról, és az irgalomról.      I. rész.

Alap Ige: Lukács Ev. 15, 11-32.  ( A tékozló fiú története nyomán, - szabadon… )

 

Úgy adódik, hogy az én életemben egyre gyakoribb ennek a két fogalomnak hol az ütközése, hol a párba állása. Ma este  ezen tűnődtem, és a  bice-boca emberi magyarázatok helyett, kerestem a választ a legautentikusabb helyen; a Szentírásban. Hol  lehetne erre hitelesebb, életszerűbb eligazítást kapni, mint ebben a példabeszédben?  Hol?????   Íme:

 

 

A tékozló fiú.

¹¹„Egy embernek volt két fia. ¹²A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. ¹³Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. ¹⁴Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. ¹⁵Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. ¹⁶Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. ¹⁷Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. ¹⁸Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. ¹⁹Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. ²⁰Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.

²¹Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. ²²Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. ²³Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, ²⁴hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. ²⁵Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. ²⁶Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. ²⁷Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. ²⁸Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. ²⁹De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. ³⁰Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – ³¹Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. ³²S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

 

 

JOG, IGAZSÁG.   A minden jóban részesülő, elkényeztetett fiú nagykorú lett, s nagyon megunta az atyai ház rendjéhez, elvárásaihoz való folytonos igazodást, szabad, örömteli életre vágyott. Úgy vélte, kint a világban korlátlan lehetősége lesz minderre, s tudta; jogában áll elkérni az örökségét.  Tudta ezt az apja is, és bár majd belehasadt a szíve fiának döntésébe, akiben életének folytatását, öregségében támaszát remélte, azonnal átadta neki azt, ami a jog szerint járt. Ha egyszer úgy döntött, hát hadd menjen, senkit sem lehet kötéllel a szeretetben való közösségre kényszeríteni. A fiú gyorsan összecsomagolta holmijait, és egy formális átölelés után kilépett a szülői ház kapuján. Fogalma sem volt arról, hogy apja könnyeit nyelve néz utána az ablakból…   A könnyen, ingyen jött pénz hamar elfogyott, a frissen szerzett „barátok” csak addig voltak körülötte, amíg az éjszakákon át tartó mulatozást fedezni tudta. Egyedül maradt, s mindezt     - a fillér nélküli, totális magányt, -    betetőzte az ott kitört éhínség.   Ezt a teljes lepusztulást, ezt a verem legalján lévő vergődést,  Jézus kiváló pedagógiai érzékkel ábrázolta azzal, hogy végül sertéseket őrzött egy gazdánál, de még ezeknek az ételéből sem ehetett.  Azért  /is/ volt telitalálat ez a motívum, mert zsidókból álló tömeghez beszélt,   - l : e fejezet első két versét, -      s tudni kell, hogy  ők tisztátalan állatnak tartották  és tartják a mai napig is a sertést,  és szigorúan tiltották húsának fogyasztását. Tehát ezen állatok közelében lenni, egyenlő volt számukra a gyehennával.   Végül; nem bírta tovább, s még ott, a moslékos vályú mellett, egy csillagfényes éjszakán,  felnyílt az addig lelkileg vak szeme. Rádöbbent hűtlenségére, arra, hogy mekkora fájdalmat okozott apjának, aki teljes szívvel szerette léte első pillanatától, aki csak jót tett vele, és azt akarta, hogy teljesen boldog legyen.  Megszületett ennek nyomán a döntés, de tudd kedves barátom, e döntés alapja, motivációja csakis az volt kezdetben, hogy átélte; totálisan elveszett emberré lett, olyanná, akinek napjai, élete a disznók szintjén tengődik… Ennél nincs lejjebb! Összetört ronccsá vált. Mert távol az atyai háztól nincs élet, csak élő-halotti vergődés!  Ezt követően mert reménykedni, hogy tán visszafogadja őt az apja, ha fiának nem is lehet a jog, és az igazság szerint, de esetleg béresének. Talán.  Hajnalodott.  Éhesen, rongyosan, koszosan tápászkodott fel, remegett a térde, hiszen napok óta nem evett.  Lukács arról nem tudósíthat bennünket, hogy miféle gondolatok, mennyi aggodalom, félelem töltötte be a szívét, mert az emberi  szívekbe csakis az Úr lát bele…  Tisztában volt vele; semmi joga sincs, az örökrészét kivette, az örökrészét megkapta. Elszórta. Nincs semmije, azon a pár rongyon kívül, amelyek a csonttá aszalódott, koszos, disznó ürülék szagú bőrét befedte.

Megérkezett a régi ház közelébe, kimerülten, rogyadozva, tele bizonytalansággal, létének szél-ingatta voltával …  és most,  szabadjon nekem ismét azt tennem, amit tettem az ál -Jeremiással, majd a tizedik, a szamaritánus leprással;  megfestem annak az apának a képét, szájába adom annak az apának a szavait, aki a világ legtermészetesebb módján; a JOG, ÉS AZ IGAZSÁGOSSÁG beton alapján állva, észleli a volt fiának megjelenését.

A ház ura éppen az egyik szolgájával beszél arról, hogy majd kora délután mit kell tennie a juhok körül. Egyszer csak  elkezdenek a kutyák erősen ugatni,  mind erősebben.  Ránéz a kapura, és lát egy szörnyű figurát, gondolja; egy idegen koldus jár errefelé.  Az idegen megáll, és zavart arccal néz vissza. Odalép a kapuhoz, egészen közel, megkérdi:  mit óhajt?  Ez a kiégett roncs alig hallható, elcsukló hangon ennyit tud magából kipréselni:  „Apám, VÉTKEZTEM az ég ellen, és ellened.  Már NEM VAGYOK MÉLTÓ, HOGY FIADNAK NEVEZZ.”  Alaposan végigméri, és ekkor ismeri fel a régi vonásokat azon a tönkrement arcon. Nem nyitja ki a kaput, csak ennyit mond halkan:  „Nézd, te elkérted, és azonnal megkaptad azt, ami a jog, és az igazság mértéke szerint megilletett téged. Nagyon fájt akkor ez nekem, de azóta sok idő telt el, és a régi sebek begyógyultak.  Sajnálom, de ebben a házban már nincs hely a számodra, lakrészedet odaadtam a bátyádnak, a többi helyet pedig a béreseim lakják. Nem is értem, miért jöttél vissza, hiszen kettőnk között véglegesen lezárult minden a te döntésed után, az igazságos megállapodásunk szerint.  Menj hát tovább, oldd meg a sorsodat, és ha valahol pénzhez jutsz, akkor azzal okosabban gazdálkodj.”   A volt fiú belátta, hogy apja teljesen jogosan, az IGAZSÁG szerint viselkedett, és szép csendesen elkullogott a legközelebbi  faluig, amelynek határánál összeesett, és meghalt.  Pár perc múlva hazaért a másik fia a mezőről, akinek elmesélte, milyen méltatlan dolog történt vele az imént. Ő is szörnyülködött, majd  kiadták az utasítást a szolgáknak, hogy amennyiben mégis visszatérne az a VOLT fiú, akkor nehogy kinyissák neki a kaput, sőt; kergessék el, s uszítsák rá a kutyákat, hogy elmenjen a kedve mégegyszer  ide jönni.

A fentiek hitelesen, pontosan ábrázolták mindazt, ami a jog, és az igazság szerint történni szokott ebben a világban.

De vajon létezik-e egy másik dimenzió?  Egy olyan, amely nem az e világ törvényei, és logikája szerint működik? Amely fényévekkel felülírja azt?

Legközelebb erre keresem a választ.  Azt, amelyet Lukács tolmácsolt Jézus szájából, de ezt megelőzően            - úgy érzem, -        több mindenen, kissé tán filozofikusan, tűnődnöm kell…