Csatószegi Viktor
TŰNŐDÉS.
Az igazságosságról, és az irgalomról. II. rész.
Arra a döntésre jutottam, hogy a II. részt még nem kezdem el az elején tárgyalni a beharangozott irgalom kérdéskörével, hanem egy kicsit tovább boncolgatom azt a nehéz, és bonyolult témát, amit igazságosságnak, jogszerűnek hívunk. S ami oly sebezhető, és szubjektív… Ha volt a történelem során szkeptikus, kiégett szívből feltört kérdés, akkor azt Pilátus tette fel: „Quid est veritas?”=mi az igazság? ((Ha színházi rendező lennék, és a „Jézus pere” c. drámát kéne színpadra igazítanom, akkor erre a szerepre egy olyan színészt kérnék fel, akinek a hangja már eleve a szkepszis, a mindentől való megcsömörlöttséggel vegyes kiégettséget jelenítené meg.)) Van-e objektív igazság, olyan, amelyhez biztosan lehetne mérni tetteink, gondolataink igazságosságát? A hívő ember tudja; van, s azt is, hogy ez nem egy filozófiai/etikai fogalom, hanem maga, a közénk testesült Logosz; Jézus Krisztus. De most én ezt a jelen világot kutatom, és benne a fenti fogalmat, azt, amiről az ősi Róma így vallott; „Quod capita, tot sententia.”=ahány fő, annyi ítélet /vélemény. Ennek fényében hasogatom tovább Jézus példabeszédét a tékozló fiúról. Most ezt a fiút kissé félreteszem az apával együtt, és az idősebbik fiút, a „tékozló” bátyját állítom a Lélek reflektor fényébe. Vajon, MELYIKÜK A NAGYOBB TÉKOZLÓ ISTEN MÉRLEGÉN??? Ó ti Biblia olvasók, ó, ti igehirdetők!
Két fiuk volt, gondosan nevelték őket, és jómódban élve, minden szükségeset megadtak nekik. Amikor felcseperedtek, és befejezték a rabbinátus által fenntartott iskolát, fokozatosan bevonták őket a nagy gazdaság napi tennivalóiba, és bizonyos fokig felügyelhették a szolgák munkáját is. Azonban ezeket a szülőket sem kerülte el az a hiba, amely oly sok család életét keseríti meg azzal, hogy a testvérek a serdülő korban egymás ellen fordulnak, sőt; tényleges, ellenséges viszonyba kerülnek egymással. Mindennek az oka pedig az, hogy a kisebbiket jobban szeretik, ő a „Benjamin,” a liebling, a fészek melegítő… Elég egy tekintet, amely jobban ragyog, ha nem az idősebbre vetődik, elég egy árnyalattal nagyobb csirkefalat, amely a „gyengébb kicsi” tányérjára kerül, elég, ha nem szidják le ugyanazért, amelyért a nagyobb fenyítést kap. Nincs az a sas, amelynek szemei élesebbek lennének, mint a serdülő gyerekeké… Sajnos, ebben a családban is ez volt a helyzet, és az idősebbik fiú szívében csak gyűlt, egyre jobban gyűlt a számára érthetetlen megkülönböztetés miatti keserűség, amelyből aztán ellenszenv, féltékenység lett. Később, igyekezett a szülői szeretetet maga felé fordítani oly módon, hogy szinte erején felül dolgozott a gazdaságukban, és apjának minden kívánságát azonnal, s maximálisan teljesítette. Öccse pedig élvezte a kivételezést, a kényeztetést, s egyre többet engedett meg magának, pl. azt, hogy mialatt az egész család kint verejtékezett a mezőn, ő elment a barátaival szórakozni, a lányok körül legyeskedni. Megtehette, mert este ugyanúgy megkapta a vacsorát, - ha ugyan nem többet és finomabbat, mint a bátyja. A féltékenységből harag, abból pedig gyűlölet lett, már nem is beszélt egymással a két testvér. Az apa szemén mintha egy láthatatlan hályog lett volna; semmit, vagy alig valamit észlelt ebből a kórós folyamatból. (Ha egyszer statisztika készülne abból, hogy a börtönökben raboskodók közül hányan vannak ilyen gyermekkori traumák, mellőzöttségek sérültjei, bizony, sokan megdöbbennének! ) Az idősebbik fiú egyre zárkózottabb, magányosabb lett abban a népes házban, a lelki kapcsolata megszakadt szüleivel is, de továbbra is példásan élt, s a kemény munkába ölte bele minden energiáját, belső fájdalmait. Majdnem azonosnak érezte magát a szolgákkal, hiszen nem kapott többet mint azok; szállást, élelmet, ruházatot. Soha nem hívhatta meg a barátait egy kis vidám beszélgetésre, vacsorára. Ő lett a kifacsart „mintagyerek.” Nem volt megkeseredett ember, tudta; mindene megvan ami csak kell, és a jövője is biztosítva van. De boldognak sem érezte magát, naponta felingerelte annak a mihaszna öccsének még a látása is, amit nem tudott elkerülni. Ami a vallást illeti, jó szívvel emlékezett vissza arra az öreg rabbira, aki annyi jóindulattal vette körül a helyi zsinagóga gyerekeit, és türelemmel oktatta őket a Tórára, és sok Zsoltárt is felolvasott nekik, ezekből néhányat meg kellett tanulniuk, pl. a 111.-et , kívülről. Így aztán tisztán látta, hogy az Örökkévaló ott van, - a napi gondjaival, munkájával elfoglalt ember pedig itt van… Jahwe szeme őrködik mindenen, Ő a hatalmas, a fenséges, és amit elrendel, az jogos, és IGAZSÁGOS. Ebben az igazságosságban reménykedve várta a bűnösök, különösen annak a naplopó, könnyelmű senkinek a bűnhődését. …..és egyszer eljött a valóban boldog nap az életében, mégpedig akkor, amikor nem is számított rá. Négy ökröt fogatott be a szekere elé reggel, hogy búzát szállítson egy távolabbi faluba, ahol a molnár lakott, mert fogytán volt otthon a liszt, hát őröltetni kellett. Többen voltak ott előtte, sok időbe telt, amíg hazaért a frissen őrölt liszttel. Máskor ilyen esetben mindig az udvaron várta az apja, hogy lássa az eredményt, és eligazítsa, hová pakolja a szolgákkal együtt. Most azonban csendes volt a ház, egy lélek sem mozgott a telken. Végül, bement a házba, s az öreget görnyedt háttal ülve látta meg az ágya szélén, és viasz sárga volt az arca. Kérdésére csak lassan, akadozva mondta el; a kisebbik fia végleg elment, a jogos örökrészét is magával vitte. Nem válaszolt semmit apjának, kiment, de belül ujjongott az örömtől, érezte; ez az ő napja. Megerősödött hite az IGAZSÁGOS Istenben. Megszületett az ő békéje, a rend helyreállt. Többé nem volt kivel szemben hátrébb soroltatni őt… Így, ebben a konszolidált mikró-világban kékebb lett az ég, nem égetett az a közel-keleti nap, és apja is közelebb került hozzá. Évek teltek el ebben a stabil, harmonikus állapotban, ő továbbra is kijárt dolgozni a mezőre, oda, ahonnan AZON A NAPON, estefelé hazaérkezett…. A továbbiakról nem írok, erről Lukács hitelesen tudósít.
Barátaim! Kérdem: /semmit nem állítok, csak VALÓBAN kérdem,/ tényleg annyira negatív figura az a mezőről hazaérve megsértődött idősebbik fiú? Semmit sem lehet megérteni lélektanilag, empatikusan, a váratlan helyzetre adott első reakcióiból??? Szemernyi jogos igazsága sem volt? Ő az abszolút negatív, irigy, jutalomra éhes személyiség? Sok évszázaddal később, a piactereken ácsorgókból munkára felvett emberek hőzöngését sem lehet megérteni, amikor azt látták, hogy a nap utolsó órájában felfogadottak is ugyanannyit - 1 dénárt - kaptak mint ők, akik kora hajnaltól viselték a nap terhét? EZEK ÖRÖK, EMBERI, GENETIKAILAG KÓDOLT REFLEXIÓK!!! Igen; EM-BE-RI. A JOG, ÉS AZ IGAZSÁGOSSÁG EMBERI ASPECTUSA… EZ a „kód” pedig abból a talajból való, amit mi úgy hívunk: BŰN, MEGVÁLTATLANSÁG.
Az Isten horizontja annyival írja felül ezt, mint a vitorlázó repülőt az űrrakéta. Csak kifejezhetetlenül többel… Arról, hogy mi ez a több a Biblia fényében, két lépcsőben szeretnék válaszolni; 1./ emberi, de hívő, ker. emberi elmélkedéssel, 2./ az Örömhír ragyogásával. (folytatom.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése