TŰNŐDÉS A SZAVAINKRÓL.
Most szeretném ezt a problémát egyetemes, távlatos szintre kitágítani, netán filozófiai alapokra helyezni. Megvilágítani, hogy mekkora értéket, kincset tudunk lerántani a porba. Töprengésem nem akar posztmodern, neo-realista filmekhez hasonló öngyötrés lenni, hanem abban a reménységben osztom meg, hogy legalább szűk körben elindít egy pozitív folyamatot.
Gondolat. Logosz/Ige, a SZÓ.... Ennek verbális közlése. A létben
EGYEDÜL az embernek adatott meg, hogy szellemi gondolatai legyenek, egyedül az ember képes
fogalmi, - a tárgyi valóságokon
felüli - gondolatokat képezni, és ezeket más emberekkel
megosztani, kimondott, vagy leírt szavakkal. (Ez a megosztás csak töredékes, SOHA nem tudjuk szavakkal teljesen átadni gondolatainkat,
érzéseinket, sejtésem szerint ezért is született meg a líra, a képzőművészet,
de legfőképp: a zene. (Ez külön tanulmányt érdemelne...) Az állatok, még
a legfejlettebbek is, csupán az ön, és a fajfenntartást érintő hangjelzésekkel
kommunikálnak, soha nem képesek pl. absztrahálni=elvonatkoztatni, s
művészetet alkotni. Az emberben van egy belső kényszer; kimondani akarja
önmagát, szeretne értékeket adni, és kapni a szavakon keresztül. Ez akkor is
igaz, ha a napi élet prózájában, rohanásában nem is gondolunk erre. Vajon miért
vannak kisebb-nagyobb közösségek, klubok, különféle szellemi műhelyek,
mint azért, hogy ez az értékcsere létrejöhessen? A szavainkon keresztül
valósítjuk meg gyakorlati feladataink, emberi kapcsolataink minden
vonatkozását! Éppen ezért roppant fontos (lenne...), hogy pontos, a
fogalmakat precízen kifejező szavakat használjunk a pongyola, kásás szó ömlenyek
helyett. Erkölcsi vonatkozásban pedig alapvető követelmény, hogy a
gondolataink/szándékaink tökéletes tükörképei legyenek a szavaink...
Bizony, nem csak a közösségi járműveken, hanem az egész élet minden
területén jó lenne érett fegyelem alatt tartani, s megszűrni a szavainkat. A
bölcsesség kezdete az, hogy már a gondolataink csiszoltsága, emelkedettsége,
ennek kialakítása, életfeladatunkká váljék. Amit tanulunk, olvasunk, amit végső
célunknak tartunk, - bizony; azzá válunk. Nincs szomorúbb látvány egy folyton
locsogó, sok beszéddel semmit mondó embernél, aki képtelen csendben lenni,
legalább kis időre elvonulni a világ felszínes zajától, lármájától. A tömeg
embernél, aki mindég nyüzsög, folyton az utca élményeit hajszolja, és azért
beszél szünet nélkül, mert fél szembesülni a sötét, tátongó ürességével. Aki beszél, beszél, ha nincs semmi igazi mondanivalója, akkor is, szomszédol, csakhogy valamivel kitöltse az idejét, a buszon is
beszél egy teljesen ismeretlen emberrel is, csakhogy ne kelljen gondolkodni... Dehogyis ítélem meg őket, csak sajnálom, mert fogalmuk sincs arról, hogy mit
jelent -akár egyedül- végigmenni, túrázni a Zemplénben
Makkoshotyka felett, a Bükkben, végig a "Köveken", s inni, inni a
teremtett világ csodáinak kimeríthetetlen szépségét, flóráját, faunáját.
Elmélyedve olvasni Szókratész, Platón, Arisztotelész, antik világának
bölcsességeit., Pascalt, Augustinust, Tolsztoj Kreutzer szonátáját, vagy
Feltámadását, Dosztojevszkij Bűn, és
bűnhődését, és Márai remekeit. No meg T.Mann Varázshegyét, és a híres
trilógiáját. Mit jelent egy este a Zeneakadémián Bachot, Vivaldit,
Beethovent hallgatni/átélni, s utána fél éjszakán át bolyongani a
Belvárosban, mert egyszerűen képtelenség hazamenni, s próbálni aludni,
mert az úgysem sikerülhet... Mit jelent minden év nov. 2.-án,
a Belvárosi templomban elmerülni Mozart Requiemjében, s különösen a
szekvenciájának "Rex tremendae maiestatis" fortissimóját követő,
lélekben térdre borulva hallgató "salva me" pianissimóját...
Már csak ezekért is érdemes megszületni.
De mindezeken felül azért a Logoszért, közénk testesült Igéért,
Aki az egyedüli Út, Igazság, és az ÉLET. Akitől minden fent leírtak lettek
áttételesen, s Akiben mindezek -
beteljesednek.
Ha esetleg rátalálsz ezekre a belső kényszerből leírt vázlatos gondolataimra,
barátom; vigyázz a szavaidra, tudj elmélyülten, keresve életed értelmét, csendben is lenni. Végül: szabadjon
ajánlanom a IV. Evangéliumot, Szt. Jánosét, aki messze felülmúlja a
szinoptikusokat szellemi sas-szárnyalásával. Naponta csak egy szakaszt olvass,
és azon gondolkodj 10 percig, homlokodat a tenyeredbe hajtva....
Egy verssel zárom írásomat, amit de szívesen olvasnék fel a
buszon, villamoson fecsegőknek.....
ÉRETLEN
GYÜMÖLCS.
Minek annyit beszélni súlytalan,
Felesleges, haszontalan beszéddel?
Mint
éretlen gyümölcs, ha szél rázza
Fák ágait, úgy hullanak szét
Az
ízetlen, meg nem ért szavak.
Ha több a csend, ha mind megérik lassan,
Mennyi édes íz fér meg a szavakban,
Csak egyetlen egy, kicsi szóban is!
Hogy
íze, súlya legyen
a szavamnak,
Lélek! Először hallgatni taníts!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése