HIT ÁLTAL.

 Csatószegi Viktor

                                                            HIT  ÁLTAL.         

 

„Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is – így kegyelemből kaptátok a megváltást; FELTÁMASZTOTT  minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, ⁷ hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából. ⁸ Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a HIT által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. ⁹ Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.” (Efezus 2,  5-9.)

Az  ELSŐ MONDATBÓL:  „Krisztussal  életre keltett minket, bűneinkben halottakat is, - így KEGYELEMBŐL  KAPTÁTOK  A  MEGVÁLTÁST; feltámasztott  minket.

Lassan haladok ebben a csodálatos világban; az Ef. levélben, mert minden egyes mondatnál meg kell állnom,  és akár többször is elolvasnom,  pedig nem most tartom először a kezemben.  A fenti sorokat másoltam csak ide, mert ezek  tartalmazzák  hitünk  sarok köveit, úgy teológiai, mint a személyes lelki életünk vonatkozásában. Olyanok ezek a mondatok, mint egy személyesen, név szerint  neked-nekem címzett levél. Mégpedig: szerelmeslevél.  Egy olyan szerelmesé, aki  mindenkinél messzebbről utazott,  hogy köztünk/velünk lehessen,  és aki  végül belehalt ebbe a lángoló szerelembe.   Az újszövetségi  Szentírásban én csak két  szerző általi tolmácsolást találok, amelyben Jézus  mindenen átsugárzó szeretetét  ekkora hőfokkal, himnikus magasságokban tudja érzékeltetni;  Szt. Jánosnál, és  Szt. Pálnál.

Ezt  az amor sanctust  nekünk  befogadnunk, és         - ha sokkal  kisebb értékűen is, -       de  viszonoznunk  kell!    Ehhez  ad  „gyújtást”   a fenti igeszakasz.   Megfontolásához  teremtsük meg  a külső-belső csendet, és vegyük sorjában  az egyes  mondatokat.

Azt  üzeni-tudatosítja Pál apostolon keresztül  a  kijelentés Lelke, hogy  a bűn= a halállal. Van szívhalál, agyvérzéses halál,  rák okozta halál,  más ember által okozott halál. Nem sorolom tovább, végtelen a lista.  Mindegyikük mögött látható, orvosilag megállapítható okok állnak. Azonban ez az első mondat a legrettenetesebb,  s a legvégső pusztulást jelentő halálról tudósít minket. Okozóját fizikai szemmel nem látni, csak a következményeit lehet tapasztalni. Kedvelem a természetfilmeket, közöttük a macskafélékről szólóakat is.  Békésen legelget az antilop, semmilyen   veszedelemre mutató jelet nem észlel,  vadnak szagát sem  hozza felé a szél.  Az oroszlán pedig ott van mögötte, hasán lapulva kúszik feléje a bokrok mögött, a szél irányával szemben.    Amikor  a bokrok megzörrennek, menekül az antilop, de már késő…  Az ólálkodó megragadta, s elpusztította.  Igen; ez az „ólálkodó” itt van körülöttünk, ontológiai valóság, s annak örül, ha tagadják létezését, ha tréfálkoznak felőle, és szarvakkal, lólábbal ábrázolják, ha kijelentik; mese ő, az emberi butaság, babonaság szülötte. E kijelentések számára, a bokrok…  Péter apostol az első levelében használja ezt a vadmacska hasonlatot, miután figyelmeztet: „Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára OTT KÓSZÁL MINDENÜTT, és keresi, hogy kit nyeljen el. Erősen álljatok  neki ellen a HITBEN.”    No, itt a biztos recept!  Hogyan lehet egy nálunk sokkal hatalmasabb, okosabb szellemi hatalomnak eredményesen ellenállni, tisztának maradni. Isten közösségében élni továbbra is?  Tán a mi erős akaratunkkal, elszántságunkkal?  A sokszor ajánlott böjttel, virrasztásokkal?  Az ismét divatba jött zarándoklatokkal?  Pál nem ezt mondja. Pál által azt üzeni az Úr Lelke, hogy  a hitben. Abban a hitben, amelyről vázlatosan írtam „A hagyma.”  c. írásomban, rámutatva ennek fundamentális jelentőségére, arra, hogy enélkül  semmit nem ér az elszántság, az akarat, böjt, és a zarándoklat. Ezek nem kritériumok, hanem következmények, fakadnak az élő hitből, a Jézussal való élő, kegyelmi  kapcsolatból. Tehát én nem ezek ellen szólok, hanem szeretném, hogy tisztán láss, és ne téveszd össze az eszközt a céllal. Rengeteg ember lelki élete omlik össze, és zuhan a gonosz csapdájába, mert érzi elégtelenségét, látja, tapasztalja, hogy  a cselekedeteinek, teljesítményeinek oly sokszor mínuszos az eredménye, kapaszkodik, erőlködik, verejtékkel küzd, és mégis megtörik a szárnyalás; visszahúzza az ó-embere, ismét a porban vergődik. Ekkor, pontosan ekkor lép be a sátán, és ezt sugdossa: „Na  látod, ez az út nem embernek való, az Isten lehetetlen mércét állít eléd, kínozni akar téged. Élj hát szabadon, engedd el magad, lazíts, s különben is; biztos, hogy ezt akarja Isten? Nézd; milyen szép ez a világ, csak ki kell nyújtanod a kezed annak gyümölcsei után. Adok kezedbe olyan eszközöket, amelyekkel élve lesz bőven pénzed, hatalmad, és körülvesznek az édes élet örömei.”   Sajnos, ennek a gonosz, ördögi cselvetésnek aláágyazott egy olyan korszak az Egyház életében, amikor a rigorista, kazuisztikus morál teológia nem a hitben történő kegyelmi, élő Jézus-ember kapcsolatra, hanem a voluntarista, (mindent az emberi akaratra helyező) mindent elfojtó, külső cselekedetekre fókuszált. Csakhogy az Úr Baszileiája (országa/uralma) nem  árú piac, nem tőzsde, és nem stopperral mérhető futóverseny ám barátom!   Egy régebbi írásomban azzal a hasonlattal igyekeztem ezt a kérdést megvilágítani, miszerint a Balatonon úszik egy ladik, és egy vitorlás egymás mellett. Az előbbiben ülő ember iszonyú erőfeszítéssel lapátol, nem lát semmit a csodás tájból, mert folyton az ütemes ritmusra figyel, liheg a fáradtságtól, izzad, küzdenie kell a víz ellenállásával, amely felőrli erejét. A vitorlás pedig szeli a vizet, padjain napozó, a távoli hegyekben gyönyörködő emberek ülnek, mert hajójukat NEM ŐK, HANEM  A SZÉL RÖPÍTI. Az a ladikos ember joggal dönt úgy, hogy ebből elég volt, lám a vitorlás alaposan lehagyott, én pedig kimerülten vergődtem ki  a partra, többé nem  lapátolok…

E mondat lényege; KRISZTUSSAL keltett életre minket. Látásom szerint ez az életre keltés két  csoportba osztható, kettős mozzanatú. 1./ A keresztség szentségével. Egy mondattal a választott igeszakasz előtt    -  3. vers, -      ez van írva: „Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk.”  Vagyis;  az eredeti bűn, a megváltatlanság állapotában léteztünk. A harag=ítélet. Nos, ebből mos ki, tesz tisztába minket a keresztség megszentelt vize. Mit is mondott Jézus azon az éjszakán Nikodémusnak? 

 

„Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” ⁴Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” ⁵ Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. ⁶ Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. ⁷ Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.”

A víz kezdettől fogva végig kísérte az emberiséget, mint a megtisztulás eszköze, spirituális értelemben is. A keresztség alap-szentség, mintegy belépőjegy  a  későbbi személyes meghívásra, annak lehetőségi  feltétele. Ez  annyira  egyértelmű Jézus fenti szavaiból, hogy nincs is szükség további elmélyítésre.  Igen; a harag fiaiból,  a kegyelembe fogadottság fiaivá válásnak kritériuma.  De a teljesség  a   2./ pontban van.  „…..és  SZENTLÉLEKBŐL.!”  Erről  próbáltam valamit dadogni  /mert erről csakis a megrendültségtől  dadogva lehet szólni, /   „A hagyma,”  c. írásomban a 3. rétegről, és  „A hitről” címűben is.  Eleve, és öröktől fogva        -  38. Zsoltár… -     történő kiválasztás,  az  a belső hang,  az a kopogtatás az ajtónk előtt…  Ez a Szentlélek.  Víz, és Lélek.  Nincs lapátolás, mert abba belepusztulunk, az  a mi erőnk, és  annyit is ér.  Önátadás van, mégpedig totális, aztán a vitorlánkat röpíti a Lélek szele.  Önátadás  a hitből fakadó szeretettel, és  természetfeletti  reménnyel.

„Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. ⁹ Nem tetteiteknek  köszönhetitek, hogy  senki se dicsekedhessék.”

Akkor ez ennyire egyszerű, és rózsaszínű?  Neeeeeeem!!!!   Nem, mert szabad akaratunk van,  és  a megváltás nem jelenti  a bűn következményei alól való teljes mentességet. Mindig ott van a gonosz is a pakliban barátom, aki arra indít minket, hogy kikérjük az örökséget, és  a dagadt pénztárcánkkal  a zsebünkben, azt hiteti el velünk, hogy vígan megleszünk mi az atyai ház kötöttségei nélkül is. Igen, egy darabig…  Aztán  pörög  a kronosz órája, s ott  találjuk magunkat a sertések etetője mellett, de még abból sem juthat nekünk.  Hatalmas az Isten szerető pedagógiája, amikor elénk tárja a Biblia több helyén az ilyen történeteket.  A  gőgös  hadvezér, a  szíriai  Naámán,  az  először engedetlen Jónás, majd a  vízbe süllyedő, s később tagadó Péter,  a „hitetlen” Tamás,  s később  Szt. Ágoston,  Szt. Ferenc,  L. Szt. Ignác.  Nem sorolom tovább azokat  a bűneikből feltámasztott   ( mert a bűn=halál!!!)  nagy szenteket, vértanúkat, egyháztanítókat, rendalapítókat, akik  megtapasztalták  Jézus hozzájuk lehajló irgalmas szeretetét.  „Csekély”  2000 év története szól ezekről.  Szinte látom a gonosz által össze-vissza rángatott  fiút  eltorzult arcával, majd a szabadítása utáni önfeledt boldogságával. Látom  a megbontott háztetőn keresztül kötélen Jézus lábai elé eresztett multiplex szklerotikus  kifejezéstelen,  eltompult arcát, azt az élő halottat, s  átélem az ő KETTŐS feltámadását.  Igen;  KETTŐS, mert  megbocsátattak  bűnei, s utána  /de: csakis utána!/  foghatta meg egészségesen az ágyát, s mehetett haza.  Láttam  éveken át, a börtönökben magukba szállt, s elrontott életüket siratókat,  akik  megtérésük után,  az Ige befogadása után szabadnak érezték magukat még a rácsok mögött is. Láttam a kórházak halottas  ágyain fekvőket, akik pont  akkor  születtek  meg  igazán, amikor halni készültek,  s újjászülettek a Lélek által.  (Nem tudom ki volt boldogabb, amikor a nyelvükre  helyeztem   Krisztus Testét,  AZ  ÖRÖK ÉLET SZENT KENYERÉT,  ők, vagy én?....)    Bűn, bukás,  -  kegyelem,  élet.  Isteni  dialektika.

„Krisztussal  életre keltett minket,  BŰNEINKBEN  HALOTTAKAT  IS.”  A meg nem bánt, és  feloldozást  nem  nyert bűn a végső halál, drága testvérem.  Tehát az őszinte bánat, a megtérés,  és  a bűnvallás egyenlő a feltámadással! Ezt nem lehet megvásárolni, nem lehet kiérdemelni a harag fiainak, mert

                         KEGYELEMBŐL,  INGYEN  KAPTUK  A MEGVÁLTÁST!!!

 

Akkor  tehát nem kell  semmit  sem tennünk, csak elfogadnunk mindezt?  Ilyesmit én soha nem mondtam, írtam!  Mit kell hát tennünk? ELDOBNI  A  LAPÁTOKAT, ÉS  FELHÚZNI  A VITORLÁKAT.  FIGYELNI  A  SZÉLJÁRÁST,  ÉS ENGEDELMESEN  IRÁNYBA  ÁLLÍTANI  A KORMÁNYKEREKET.   S TUDNI,  HOGY  AZ ENGEDELMESSÉG,  A  KER. ÉLETSTÍLUS SIKERE  NEM  MÁS,  MINT  KÖVETKEZMÉNYE  AZ  ÉLŐ  HITBŐL  FAKADÓ KEGYELMI KÖZÖSSÉGNEK,  ANNAK,  HOGY  IMMÁR  JÉZUS  BENNEM  ÉL  IGÉJE, ÉS   KENYERE ÁLTAL,  S  HOGY  CSAKIS  EZÉRT  NEM  KELL  NEKEM  LAPÁTOLNOM.